Jekatyerinburgban mégsem a cári család maradványait találták meg
2005. június 13. 10:08
A jekatyerinburgi leletek DNS-vizsgálata bebizonyította, hogy a maradványok nem a kivégzett cári családtól származnak.
Romanovok a Múlt-koron
Vita a Romanovok csontjairól Viktória királynő rejtélyes unokája Újratemetik az utolsó Romanov-cár anyját Az utolsó orosz cár |
A vizsgálat alapján ismételten megállapították, hogy az urali város közelében
a múlt évtizedben fellelt emberi maradványok nem a bolsevik hatóságok által
1918-ban kivégzett cári családtól származnak.
1995-ben a szentpétervári Péter-Pál székesegyházban, az orosz cárok
hagyományos temetkezési helyén Jelcin akkori elnök és kormánya számos külföldi
képviselő jelenlétében, állami gyászpompával, ünnepélyesen helyezte örök
nyugalomra az utolsó orosz uralkodónak, feleségének és négy gyermekének
állítólagos hamvait.
Az ortodox egyház kezdettől fogva kétségét fejezte ki az iránt, hogy az elégetett holttestek valóban a cári családtól származnak (ez a kétségük igazolódott most be), és azokat csak ennek megfelelően volt hajlandó temetési szertartásban részesíteni. Alekszandr Makarov főesperes, a moszkvai pátriárkátus képviselője az amerikai és orosz tudósok jelentését kommentálva emlékeztetett rá, hogy az orosz ortodox egyház szentté avatta II. Miklóst és családjának tagjait, így azok földi maradványai ereklyének számítanának. Az egyháznak ezért feltétlenül meg kellett győződnie a Jekatyerinburg közelében fellelt földi maradványok eredetéről. "Másrészt viszont nyilvánvaló, hogy a jekatyerinburgi földi maradványok az istentelen hatalom áldozatainak hamvai, mivel az a hely, ahol rájuk bukkantak, a tömeges kivégzések színhelye volt a polgárháború első éveiben. Ezért javasolta az egyház, hogy sírjuk legyen jelképes emlékmű" - fejtette ki a főesperes.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A dzsungelben veszett nyoma az El Doradót kereső Fawcettnek
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap