115 éve született Ho Si Minh

Nguyen Tat Thanh néven született egy szegény tanító fiaként, gyermekkora ínségben és nyomorúságban telt. Fiatalkoráról nem sokat tudni, csak hogy konfuciánus nevelést kapott, s elvégezte a franciák által fenntartott gimnáziumot. Az első adandó alkalommal elmenekült hazájából, a hivatalos életrajz szerint az ellenség megismerése, a forradalmi eszmék és a vietnami függetlenség - prózaibb vélemények szerint jobb megélhetés - iránti vágyból. Mindenesetre három évig tengerész volt egy francia gőzösön, 1915-től két évig Londonban, majd Franciaországban élt, volt kertész, pincér, fotós sőt még kazánfűtő is. Párizsban került kapcsolatba a kommunistákkal, s rövid moszkvai kitérő után 1925-ben Kínában már az ő vezetésével alakult meg a Vietnami Forradalmi Ifjúsági Liga, majd 1930-ban a Vietnami Kommunista Párt. (A párt nevét később a "kispolgári nacionalizmus" vádja elkerülése érdekében Indokínai Kommunista Pártra változtatták.)

A lázadó, a forradalmár és a győztes vezér. Egy életút három pontja a Time címlapjain (1954, 1965, 1975)

Ho Si Minht (mert már ezt az "Aki megvilágosult" jelentésű nevet használta) Vietnamban halálra ítélték. Kalandos évek következtek: letartóztatták a britek, a kínaiak, a fogságban verseskötetet írt, megszökött, egyszer már a nyaktiló alól menekült meg. 1941-től hazájában harcolt a japánok ellen, s a második világháború végén, 1945. szeptember 2-án Hanoiban hatalmas tömeg előtt ő jelentette be a független Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulását. A franciák persze ezt nem nézték ölbe tett kézzel: hamarosan elfoglalták az ország déli részét. Sikertelen tárgyalások után 1946-ban megkezdődött az első indokínai háború, a "tigris és az elefánt" élet-halál harca, amelyben a tigris "ha egyszer is mozdulatlanná válna, hatalmas ellenfele széttaposná. A dzsungel gyors lábú ura azonban soha nem áll meg, így az elefánt bármily hatalmas is, sebzetten és bénán éhen pusztul" - ez volt Ho apó taktikája, amellyel sem a francia, sem később az amerikai hadsereg sem tudott mit kezdeni.

A francia gyarmatosítók 1954-ben Dien Bien Phunál döntő vereséget szenvedtek, és el kellett hogy ismerjék Vietnam függetlenségét. Az ország azonban ezután is megosztott maradt, és a hatvanas évek elején kiújultak az ellenségeskedések. Észak a Szovjetunió és Kína támogatását élvezte, a déli kormány maga az Egyesült Államokat tudhatta maga mögött, sőt az amerikaiak 1964-től nyíltan bekapcsolódtak a konfliktusba. Hiába volt azonban a csúcsminőségű haditechnika, a hatvanas évek végén már félmilliósra duzzadt amerikai haderő, 1968 májusában béketárgyalásokat kellett kezdeniük Hanoival, majd 1973 januárjában megkötötték a külföldi csapatok kivonását előíró békét.

Ho Si Minh ezt már nem érhette meg, 1969. szeptember 2-án meghalt Hanoiban. Arra csak a nyolcvanas évek végén derült fény, hogy harcostársai annak idején meghamisították halála időpontját, és megtagadták végakaratának teljesítését is. A hírt csak egy nappal hozták nyilvánosságra, hogy ne zavarják meg az előző napi nemzeti ünnepet. "Ho apó" azt is kérte, hogy hamvasszák el, hamvait tegyék három urnába, amelyet Vietnam északi, középső és déli részén helyezzenek el. Ehelyett holttestét mumifikálták, és "szovjet mintára" mauzóleumban, üvegkoporsóban tették közszemlére. Végrendeletéből is csak az amerikai hódítók elleni harcra buzdító passzusokat hozták nyilvánosságra, a mezőgazdasági adók egyéves moratóriumát javasló részt "nem aktuálisnak" minősítették.

Ho Si Minh egyszerűsége, közvetlensége miatt - is - rendkívül népszerű volt. Szerény házban lakott, kertjét maga művelte, szeretett horgászni és rendszeresen együtt röplabdázott a katonákkal, de kiválóan eligazodott a nemzetközi diplomácia útvesztőiben is. Nagyszabású személyi kultuszt alakítottak ki körülötte, amely halála után csak fokozódott: amikor 1973-ban az északi csapatok elfoglalták Saigont, azt huszonnégy órán belül Ho Si Minh-városra keresztelték át. A hivatalos propaganda szerint agglegény volt, aki a forradalommal és a nemzet ügyével jegyezte el magát, de dokumentumok szerint kétszer is megnősült, és mindkét alkalommal francia nőt vett feleségül.

Hívei a nacionalista kommunistát látják benne, aki az egységes Vietnamért küzdött, ellenfelei azt vetik a szemére, hogy utasítást adott Dél-Vietnam lerohanására és emberek millióinak haláláért felelős. Jelentősége mindazonáltal elvitathatatlan: a múlt század forradalmárai közül ő vívta a leghosszabb és legnagyobb áldozatokat követelő - és végül sikeresnek bizonyuló - küzdelmet a gyarmatosító nagyhatalmak ellen. Nem véletlen, hogy háromszor szerepelt a Time magazin címlapján és beválasztották a múlt század száz legfontosabb személyisége közé.

(Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)