Madame Tussaud
2006. december 1. 15:00
Korábban
(1761-1850)
Marie Grossholz 1761. december 1-jén Strasbourgban született egy "megesett" szobalány gyermekeként. A kislány apjától, Philip Wilhelm Curtius német orvostól és viaszszobrásztól tanulta a portrékészítést, 18 évesen már megmintázta Voltaire-t, ő készítette Rousseau halotti maszkját, és az üzleti ügyekben is eligazodott.
Curtius nagy sikert aratott a bűnözők arcképcsarnoka című tárlatával, és a forradalom vezetőiről is viaszmást készített. A háború kitörése után a németgyűlölet miatt menekülnie kellett, lánya pedig parókakészítésből tartotta fenn magát. Ehhez a hajat a kivégzettek fejéről szerezte, a híresebb áldozatok fejét hazavitte, s otthon megmintázta.
A terror idején halálra ítélték, fejét már le is borotválták, támogatói az utolsó pillanatban mentették ki a nyaktiló alól. Apja 1794-ben bekövetkezett halála után megörökölte annak gyűjteményét, a következő évben férjhez ment Francois Tussaud-hoz, ezt követően már Madame Tussaud néven ismerték.
1802-ben éppen Angliában mutatta be viaszszobrait, amikor kitört a francia-brit háború, s ő Londonban ragadt. 1804-ben egész kollekciója megsemmisült, de hónapokig tartó munkával ismét elkészítette immár angol hírességekkel kiegészített gyűjteményét. Figuráit ócskásnál vásárolt selyembe, bársonyba öltöztette, és harminc évig járta velük az országot, idővel már két fia társaságában. 1835-ben nyitotta állandó panoptikumát a Baker Streeten, ez 1925-ben leégett, de 1928-ban újra megnyitották a Marylebone Roadon.
Madame Tussaud királyokat éppúgy megmintázott, mint bűnözőket, panoptikumának legnagyobb attrakciója a rémségek kamrája volt. Lépést tartott az eseményekkel, minden új híresség megjelent nála is, de az csak 81 évesen jutott eszébe, hogy saját portréját is elkészítse, bár az eredménnyel - érthető módon - nem volt igazán elégedett. Férje 1848-ban halt meg Párizsban, ő két évre rá követte a sírba.
A Tussaud Panoptikum ma is London egyik legnagyobb turisztikai látványossága, a politikusok mellett egyre több popsztár, filmcsillag és sportoló viaszbábuja is látható itt. Az intézmény vonzereje abban is rejlik, hogy a rajongók közel kerülhetnek kedvenc sztárjaikhoz (legalábbis életnagyságú viaszfiguráikhoz), különösen azóta, hogy mindenkivel szabadon fotóztathatják magukat a látogatók. A panoptikum rendszeresen kiadja a legkedveltebb és a leggyűlöltebb alakok listáját, az elsőt mostanában Michael Jackson vezette, míg az utóbbi élén általában Hitler áll. A kiállításon még mindig láthatóak Mme Tussaud saját kezű munkái, például Marie Antoinette, Napóleon szobra.
A panoptikum terjeszkedik is, létezik már Madame Tussaud New Yorkban, Las Vegasban, Amszterdamban, Hongkongban és Berlinben is, a tizenegyedik várhatóan 2011 elején nyílik meg Bécsben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap