Madame Tussaud titka

trade mark

Marie Tussaud 1761-ben, Bernben született. Nagybátyja vitte Párizsba, ahol a viaszbábuk megformázására taníttatta – bár a tanulóévek meglehetősen megrázóak lehettek. A forradalom alatt, mivel a rojalisták közé tartozott, rövid időre bebörtönözték, végül Philippe Curtius viaszmintázójaként arra kényszerült, hogy a guillotine élének frissen áldozatul esett fejek híresebbjeit kiválogassa, és maszkjait elkészítse. Ez több szempontból is veszélyes üzem volt, hiszen a forradalom kirobbanásakor nemcsak az éppen aktuális politikai irányzatot kellett követniük, hanem a régi arcok lecserélésére is ügyelniük kellett, valamint az újak megformázását is igen sietősen kellett megoldaniuk. Amikor például Curtius ráébredt, hogy La Fayette márki alakja még hónapokkal azután is látható, hogy már korántsem olyan népszerű, nem átallott a bábut az utcára vinni és előadni annak lefejezését. Ám a közönség még így sem volt elég nagy. Hiszen a guillotine körüli mindennapos kivégzések jóval olcsóbb mulatsággal szolgáltak a párizsiak számára.

Madame Tussaud hamar megtanult gyorsan formázni és modelleket készíteni, és idővel rájött arra is, hogyan tudja a leghatékonyabban kiszolgálni az egyébként álhatatlan tömeg igényeit: a legjövedelmezőbb alkalmaknak az évfordulók és a horrorisztikus jelenetek bizonyultak. 1803-ban, 42 évesen hóna alá csapta fiát és az addig felhalmozott gyűjteményét, és férjét hátra hagyva, áthajózott Nagy-Britanniába, hogy ott aztán az évszázad egyik legsikeresebb üzletasszonya váljék belőle.

Amikor Tussaud asszony saját viaszfiguráival megkezdte turnéját, azon fáradozott, hogy szakítson Anglia korábbi, barbárnak tűnő hagyományaival: kora 19. századi viaszfigurái határozottan vulgárisak voltak, hiszen a vásárokon torzszülötteket formáztak meg, vagy „Vénusz”-okként, izgató anatómiai modellként és szexuális játékként alkalmazták őket. A francia asszony viszont azon volt, hogy alakjai tiszteletre méltóak legyenek – igaz, a szexualitás és a vér népszerű elemeivel egyelőre ő sem szakított.

Hogy a középosztályt is megnyerje, Tussaud asszonynak hangsúlyoznia kellett a kollekció oktató jellegét és biztosítani a látogatókat afelől, hogy ő maga is monarchista. Így aztán a központi figura Anglia királya és királynője lett. Természetesen azt, hogy valaha XVI. Lajos udvarában a király nővérének volt tanára, sokszor elmesélte, így nemsokára egy ígéretes megbízást is elnyert York hercegnőjétől, aki egyben III. György fiának felesége is volt. Madame Tussaud feladata az volt, hogy egy viasz kisfiút teremtsen a gyermektelen és talán éppen emiatt elhagyott asszony részére. Ezt a szívszaggató esetet később további népszerűsítésre használhatta plakátjain.

Az asszony igyekezett mindent megtenni azért, hogy gyűjteményének vásári szagát megszüntesse: a modelleket elegáns szobákban állította ki, s ahogyan a Coventry korabeli beszámolója is hírt adott róla, a figurákat tökéletes tisztaság vette körül. Ruhájukat rendszeresen mosták.

Időnként alvilági figurák is megjelentek a gyűjteményben, így a hullarablóként elhíresült Burke és Hare páros már az exhumálásukat követő néhány óra elteltével látható volt. Az úgynevezett Rettenet Szoba – ahová más bűnöző viaszbábuja is bekerült – hamarosan a Panoptikum legnépszerűbb helyiségévé vált.

Madame Tussaud arra is figyelt, hogy alakjai eredetiséget tükrözzenek, hiszen ez kölcsönözhetett a gyűjteménynek történelmi jelentőséget. A királyi család tagjai, vagy néhány halálra ítélt például ruhákat adományozott a hitelesség kedvéért a hölgynek, de Napóleont is körülvette ma már egyedülállónak számító használati tárgyaival.

Madame Tussaud panoptikuma azért maradhatott olyan népszerű máig, mert életrajzok formájában jeleníti meg a történelmet. Az asszony magánélete már nem volt olyan nyilvános, mint a Panoptikum. Egyedül elhagyott férjéhez és gyermekéhez írt leveleiből tudjuk, hogy egy zsémbes, dicsekvő asszonyság lehetett, akinek óriási tehetsége volt az üzlethez. Még utolsó éveiben is minden nap az ajtóban ücsörögve szedte a belépődíjat. Amikor Westminster apátja megkérte, hogy újítsa fel az apátság ütött kopott viaszgyűjteményét, a válasza a következő volt: „Megvan nekem a saját boltom, nem fogok én máséval is törődni!”