2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Molnár Erik, a marxista történész

2004. december 16. 10:52

110 éve született a marxista történetírás egyik letéteményese, Molnár Erik, aki 1945 és 1956 között kommunista párti miniszter, 1956 után a Történettudományi Intézet vezetője volt.

A MOLNÁR ERIK-VITA

1945 után a kommunista párt képviseletében az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja lett, és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulásától 1956-ig majdnem megszakítás nélkül tájékoztatási, majd népjóléti, azután külügy-, később igazságügy-, majd ismét külügy-, s végül újra igazságügy-miniszter volt.

1956 után az MTA Történettudományi Intézetét igazgatta.

Ő volt a Magyar Történelmi Társulat elnöke, az Acta Historica című folyóirat és a Magyarország története című többkötetes munka főszerkesztője.

Tudományos munkáit főként a magyar őstörténetről írta.

1950 elején a történészvitaként is ismert Molnár Erik-vita során a kommunista vezetésű Magyar Dolgozók Pártja utasítására saját elvtársai ideológiai szempontból bírálták A magyar társadalom története az Árpád-kortól Mohácsig című könyvét. A módszer és a pártszerűség szellemét hiányolva megállapították: "a marxista történelemszemléletet nem vette eléggé következetesen alapul".

 

(mult-kor, MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár