Világszenzáció Miskolc hegyén
2004. november 24. 12:29
Egyedülálló őskori régészeti leleteket találtak a miskolci Avason, az ásatások eredményei azt bizonyítják, hogy az ősember is végzett környezet átalakító tevékenységet - tájékoztatta az MTI-t Ringer Árpád a Miskolci Egyetem ős- és ókortudományi tanszékének vezetője.
"A munka a jövő év tavaszán újra kezdődik. Arra keressük majd a választ, hogyan tudott több mázsányi kőzetanyagot megmozgatni az őskori ember" - hangsúlyozta Ringer Árpád. "A kova rendkívül fontos és értékes kőnek számított, tűzgyújtásra szolgált, és abból pattintották szerszámaikat is. A leletek alapján ezek az eszközök már újfajta "technológiával" készültek, párhuzamos élüknek, szabályos alakjuknak köszönhetően sokkal hatékonyabban és sokoldalúbban használhatták azokat" - mondta a kutató. "A nem mindennapi méretű feltárási munkákra azért van szükség, mert az Avas nem pusztán kőbánya volt, hanem a feltételezések szerint az őskőkori, Szeleta-kultúra korában élt ember állandó lakhelye is, ahonnan már az eddigi munkák során is tudományos ritkaságnak számító leltek kerültek elő" - vélekedett a tanszékvezető.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap