Nem kímélik a Szabadság téri szovjet emlékművet
2004. november 17. 10:43
A Szabadság téri emlékművet 2002-ben olajjal öntötték le, tavaly Szilveszterkor piros festékkel, majd tojással, legutóbb fekete festékkel telt lufikkal dobálták meg. A szocialista időszak egyetlen budapesti köztéren maradt emlékműve korábban is sok izgalmat váltott ki. Az eredetileg csak pesti Bastilleként ismert kivégzőhelyen az 1920-as években már Trianon-emlékmű állt.
A budapesti Szabadság tér és környéke helyén 100 évig egy II. József által építtetett tüzérlaktanya állt, melyet a pesti Bastille-nak neveztek. Sok magyar forradalmárt, szabadságharcost börtönöztek be vagy végeztek ki itt - többek között Batthyány Lajost, illetve jelképesen felakasztották Kossuth Lajost, Táncsics Mihályt, és Irányi Dánielt. A tér az ő emlékükre kapta a Szabadság nevet, a környező utcák a magyar vértanúk nevét viselik.
1897-ben bontották le a rossz hírű laktanyát és alakították ki a jelenlegi környezetet. 1920-ban Trianon-emlékműcsoportot állítottak fel a téren, amit 1928-ban ereklyés országzászlóval egészítettek ki. 1945-ben ezt az emlékműcsoportot lerombolták.
1946-ban állították fel Antal Károly munkáját, a 15 méteres obeliszket. Az emlékmű tetején aranyszínű ötágú csillag, átellenes oldalain szintén aranyszínű sarló-kalapács, illetve két-két magyar és orosz nyelvű felirat található: "DICSŐSÉG A FELSZABADÍTÓ SZOVJET HŐSÖKNEK". Északi és déli oldalán két félköríves bronz dombormű látható. A déli oldalon nyolc szovjet harcos zászlóval és harckocsival, a háttérben a Klotild-paloták és az Erzsébet híd; az északin négy szovjet harcos, a háttérben az Országház épülete látszik. Az elesettek nevét tíz táblán sorolták fel. Ez a szocialista időszak egyetlen köztéren maradt budapesti szovjet emlékműve Budapesten.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap