Megkezdődik a halál 50 órája
2004. szeptember 13. 12:06
A nyugati szövetségesek 1944. június 6-i normandiai partraszállását követő belgiumi és hollandiai előrenyomulásra válaszul 1944. december 16-án Adolf Hitler parancsára megkezdődik az - eredménytelen - ardennes-i támadás. Wacht am Rhein (Őrség a Rajnán) fedőnevű hadműveletek nagy meglepetést okoztak a szövetségeseknek.
A júniusi partraszállás óta a szövetségesek szünet nélkül törnek előre kelet felé. Szeptember 3-án elesik Brüsszel, másnap Antwerpen jut a britek kezére, ez lesz a szövetségesek legfontosabb utánpótlási kikötője. Szeptember elején a németek védelmi vonala a "Nyugati fal", a német-francia határon a háború előtt emelt német erődvonal, és a dél-hollandiai folyók mentén húzódott. A szövetségeseknek azt a kísérletét, hogy szeptember 17-én Arnhemnél és Nijmegennél a Waal és a Lek folyón átkeljenek, a németek véres ütközetben meghiúsították. Október 21-én amerikai csapatoknak azonban sikerült Aachent, az első német nagyvárost elfoglalniuk, ahol inkább felszabadítókként, semmint a lakosság ellenségeiként fogadták őket. Francia és amerikai egységek november 23-án elfoglalták Strassbourgot és Metzet.
Ebben a helyzetben kísérelte meg Adolf Hitler, hogy az ardennes-i támadással nyugaton döntést kényszerítsen ki a németek javára.
A hadműveleti terv először is Antwerpennek, a szövetségesek utánpótlási kikötőjének elfoglalásával számolt, azután Belgiumban és Hollandiában bekerítették és megadásra kényszerítették volna a szövetséges csapatokat. Tekintettel a szövetséges haderők túlerejére az ardennes-i támadás kudarca, bár a támadáshoz valamennyi arcvonalról az utolsó tartalékokat is összevonták, előre látható. Hitler a sikertelen első támadás ellenére december 31-én mégis parancsot ad egy további támadásra, amelynek során főként a német légierő szenvedett tekintélyes veszteségeket. Január 3-án, a nyugati szövetségesek visszaverték a német csapatokat és ellentámadásba mentek át.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap