Lengyelországban lemond a kormány
2004. szeptember 6. 02:41
A Zbignyev Messner miniszterelnök vezette lengyel kormány egységesen lemondott. Visszalépésük a lengyelországi gazdasági reform eredményeit vizsgáló rendkívüli bizottság jelentésének eredménye. Szeptember 27-én, Mieczyslav Rakowskyt nevezték ki miniszterelnöknek.
Az augusztus vége óta dolgozó rendkívüli bizottság megállapította, hogy a gazdasági reform második fázisában megnőtt a szakadék az igények és az elért eredmény között. Különösképpen azok a felhatalmazások maradtak "minden érezhető" eredmény nélkül, amelyekkel májusban ruházták fel a kormányt, a reform megvalósítása céljából. A bizottság véleménye szerint a kormány "nagymértékben elveszítette a lakosság bizalmát".
Az 1985 óta hivatalban lévő miniszterelnök, Messner a jelentés parlamenti vitája során beismerte, hogy a legújabb sztrájkhullámok a teljes mértékben feltárták a gazdasági válság súlyosságát. Véleménye szerint egy eljövendő kormánynak a lakosság "előlegezett bizalmat" kell élveznie. A parlamenti vita során megszólalt kritikus hangok rosszallották, hogy a kormány a lengyel történelemben először mondott le egy kormány a parlamenti formáknak megfelelően. A lengyel parlament szeptember 27-én Mieczyslav Rakowskyt választotta meg miniszterelnöknek. Eközben Wojcieh Jaruzelsky állam- és pártvezető az átfogó reformok szükségességét hangsúlyozta. A közvéleménykutató intézet felmérése szerint a lengyel munkások 52 százaléka akarja, hogy a "Szolidaritás"-t ismét törvényesítsék.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.