Farkasasszonyok a vádlottak padján: likantrópia és a nők

2025. október 6. 10:05 Múlt-kor

A 16–17. századi Franciaországban nemcsak boszorkányokat, hanem „farkasasszonyokat” is üldöztek. A likantrópia vádja a női másságtól való kollektív félelem és a vallási démonológia találkozásából született. A periratok tanúsága szerint az átváltozás, a kannibalizmus és az ördögi paktum motívumai összefonódtak a patriarchális hatalom fenntartásának eszközeivel.

Illusztráció

Korábban

A farkasasszonyok mítosza és a likantrópia hiedelme

A filmek és regények vérfarkasai a horror ikonikus lényei, ám a likantrópia eredete sokkal sötétebb. A kora újkor Franciaországában a farkassá válás nem legenda, hanem bírósági vád volt. A démonológiával átitatott világban a farkas alakja az ördög szövetségese lett – és nem csak férfiaké. A nők ellen indított perek azt mutatják, hogy a természetfelettitől való félelem a női testre és viselkedésre vetült.

A likantrópiát az eretnekség és a boszorkányság egyik formájaként értelmezték. A démonológiai kézikönyvekben a farkassá válás az ördög adománya volt. A perek tanúsága szerint a vádlottak között nemcsak férfiak, hanem nők is voltak: özvegyek, gyógyítók, szegény parasztasszonyok, akik eltértek a közösségi normáktól. A farkasasszony így a „veszélyes nő” jelképévé vált – a szexuálisan féktelen, társadalmilag nehezen kontrollálható nőé.

A farkas mint a társadalmi rend ellensége

A farkas a kora újkori paraszti képzeletben a vadságot és a veszélyt testesítette meg. Amikor egy nőre vetítették ezt az alakot, az állatiasság vádja legitimálta a kirekesztést és a büntetést. A legújabb kutatások szerint a likantrópia vádja a patriarchális rend megerősítését szolgálta: a farkasasszony elrettentő példája volt annak, mi történik, ha a nő túllépi a rá szabott határokat.

A perek tele voltak zavaros tanúvallomásokkal és kínzással kikényszerített beismerésekkel. A vádlottak sokszor elmondták, hogy farkasbőrbe bújtak, gyermekeket öltek, emberi húst ettek. Ezek a „vallomások” azonban inkább az inkvizítorok elvárásait, mintsem a valóságot tükrözték. A démonológiai klisék – ördögi lakomák, repülések, metamorfózisok – ismétlődtek, hogy megerősítsék a hiedelmet: a farkasbőr a pokoli paktum bizonyítéka.

A gyermekevés, mint a legnagyobb bűn

A francia likantrópia-perek egyik visszatérő eleme volt a kannibalizmus vádja. A gyermekevés a női szerepek megfordítását jelentette. A keresztény anya, aki életet ad és táplál, farkasasszonyként a gyermeke pusztítója lett. Ez a motívum a nőt a közösség abszolút ellenségévé tette: nemcsak bűnössé, hanem bestiává.

A 17. században néhány orvos és tudós már másként látta a jelenséget. A likantrópiát nem valós átváltozásnak, hanem a képzelet zavarának, melankolikus betegségnek tartották. Ez a megközelítés azonban nem helyettesítette, csak kiegészítette a vallásos magyarázatot: az orvosi és a démonológiai gondolkodás párhuzamosan élt egymás mellett.

A farkasasszony öröksége

A 17. század végére a farkasasszonyok pereit kiszorította a racionalizmus. A felvilágosodás kora már nem hitt a szó szerinti metamorfózisban, de a szimbolika megmaradt. A farkasasszony az irodalomban, majd a filmvásznon is a féktelen nőiesség, a másságtól való félelem és a szabadságvágy szimbóluma lett. A mítosz átalakult, de nem tűnt el – csak új alakot öltött.

A likantrópia pereinek története rávilágít arra, hogyan kapcsolódott össze vallás, igazságszolgáltatás és néphit a kora újkorban. A farkasasszony a női másság, az állatiasság és a démoni hatalom félelmeit sűrítette egyetlen alakba. Ezek a perek nemcsak az állítólagos bűnösök ellen irányultak, hanem a társadalom önvédelmi rítusai voltak: a rend, a hit és a férfihatalom fenntartásának látványos szertartásai.