Kolumbusz mégsem Sevillában nyugszik
2004. augusztus 27. 10:06
Korábban
Összecserélhették fiával
A kutató szerint azokra a maradványokra, melyek a dominikai főváros világítótornya alatti emlékhelyen nyugszanak, sokkal inkább ráillik a fenti leírás. `A santo domingói csontváz egy 60 éves kora körül elhunyt férfihez tartozott, aki élete során sok fizikai megpróbáltatást állt ki` - mondta Castro. `Meggyőződésem, hogy Kolumbuszt az Újvilágban, a mai Dominika területén temették el.`
A spanyol kutatók azt remélik, engedélyt kapnak a dominikai koporsó fenyitására. A csonttörmeléket rejtő ládát 1877-ben munkások találták meg, s ez a felirat olvasható rajta: "Az előkelő és felvilágosult nemes, Don Cristóbal Colón".
Arról is írtunk már, hogy Kolumbusz holtteste meglehetősen cikornyás utat járt be, miután a felfedező 1506-ban, a spanyolországi Valladolidban, viszonylag szegényen meghalt.
A felfedező földi maradványai három évig maradtak csak Valladolidban, ezután 18 évre egy sevillai kolostorba kerültek. Kolumbusz csontjai már fia, Diego földi maradványaival együtt hajóztak át az Újvilágba. 1795-ben, mikor a franciák megszerezték a spanyoloktól Santo Domingót, a maradványok egy része Kubába került. Ezek a - feltételezhetően Diegóhoz tartozó - csontok kerülhettek vissza Sevillába, mikor a spanyolokat 1898-ban kiűzték Kubából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05