Luxemburgi Zsigmond hadügyi reformokat léptet életbe
2004. augusztus 13. 03:00
Erre a napra Zsigmond országgyűlést hívott össze Temesvárra. A nikápolyi vereség szétfoszlatta a törökök Európából való kiűzéséhez fűzött reményeket. Ezért legfőbb célja a török elleni védelem megszervezése volt. Zsigmond az országgyűlésen a nemességnek tett gesztussal megerősítette az Aranybullát (de az ellenállási záradék nélkül!) és Nagy Lajos 1351. évi törvényét, valamint kötelezte magát, hogy leváltja az idegen egyházi és világi tisztviselőket. (Hatálya alól azonban kivette a számára nélkülözhetetlen Stibor vajdát és Eberhard püspököt.)
A kevés engedmény fejében annál többet kért. Az ország kivételese állapotára hivatkozva felfüggesztette az Aranybullának azt a pontját, amely szerint a nemesek csak belföldön és csak a király vezetése alatt kötelesek hadba vonulni. Bevezette a telekkatonaság néven ismertté vált új intézményt, ettől fogva a birtokosok minden húsz jobbágy után egy íjászt voltak kötelesek hadba küldeni (telekkatonaság).
A rendelet végrehajtása érdekében szükség volt a birtokosok és jobbágyaik megyénkénti összeírására. (Az intézkedés végrehajtását bizonyítja, hogy a következő évből fennmaradt Ung megye jobbágytelkeinek összeírása.)
A háborúhoz szükséges pénz előteremtése érdekében a háború időtartamára lefoglalta az egyházi jövedelmek felét, rendkívüli adót vetett ki, és törvénybe iktatta birtokvisszavételi jogát.
A bárók nem vették jó néven, hogy a király a központi hatalom erősítése érdekében csökkentette a nemesi "szabadságokat". Zsigmond reformjaira lázadással feleltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap