Sharon Tate színésznő meggyilkolása is a hírhedt Manson-bandához fűződött
2024. augusztus 9. 15:05 MTI
55 éve, 1969. augusztus 9-én saját házában mészárolta le az állapotos Sharon Tate színésznőt és még négy embert a hírhedt Manson-banda. Sharon Tate kegyetlen meggyilkolása új fejezetet nyitott Hollywood és Amerika történetében.
Sharon Tate színésznő
Korábban
Először a fiúk étkeztek, majd a kutyák, legvégül a lányok
Charles Manson egy leányanya fiaként látta meg a napvilágot. Gyerekkorában ismerősök, családtagok, javítóintézetek és börtönök között hánykódott, egy alkalommal édesanyja még egy korsó sörért is eladta.
A húszas éveiben kétszer is megnősült, fia is született. Berkeley-ben, majd San Franciscóban csatangolt, ahol rengeteg szabad életmódra vágyó fiatal fordult meg akkoriban.
Megtanulta befolyásolni környezetét, kis csapatot gyűjtött maga köré, főleg lányokat, droggal, szexszel, elszigeteléssel kötötte őket magához. A tízes éveik végén, húszas éveik elején járó, fehér középosztálybeli lányok pedig szó nélkül megtették, amire kérte őket.
A börtönben megtanult gitározni, arról ábrándozott, hogy híres zenész lesz, ezért 1968-ban csapatával Los Angeles felé vette útját, hogy kapcsolatokat keressen és részesüljön a hippimozgalom mámorából, amelyet Timothy Leary pszichedelikus tapasztalatokra utaló jelszava fémjelzett: „Turn on, tune in, drop out!” – azaz: Kapcsolj be, hangolódj rá, lépj ki!
Az 1960-as évek laza viselkedési kódexének megfelelően a hippik a hollywoodi hírességekkel elegyedtek. Charles Manson nyílt barátságot kötött Dennis Wilsonnal, a Beach Boys dobosával, majd rajta keresztül Terry Melcherrel, Doris Day fiával, valamint Candice Bergen modell-színésznővel.
Végül egy Los Angeleshez közeli ranchon ütöttek tanyát, ahol gyakran forgattak westernfilmeket. Itt teljesedett ki Manson szuggesztív kontrollja a bandatagok felett, akik nem hordhattak szemüveget, valamint órát és pénzt sem tarthattak maguknál. Először a fiúk étkeztek, majd a kutyák, legvégül a lányok.
Hosszú prédikációkat tartott az emberiség múltjáról, jelenéről és jövőjéről, majd felvázolta teóriáját a hamarosan bekövetkező apokaliptikus faji háborúról, amelynek – a Beatles egyik számának címét kölcsönvéve – a Helter Skelter (Fejveszetten) nevet adta. Azt tanította, hogy a fajok harca elkerülhetetlen. Amikor a feketék átveszik az uralmat, a fehérek barlangokba rejtőznek majd. A Manson család a megfelelő időben bújik elő, hogy a társadalom élére emelkedjen.
Időközben meglazultak kapcsolatai a hollywoodi hírességekkel és a zenei világgal, ráébredt, hogy sem Wilson, sem Melcher nem fogja úgy támogatni, ahogy elképzelte. (A Beach Boys egyébként feldolgozta Manson egyik számát, a Ceased to Existet.) Lassan elérkezettnek látta az időt, hogy elindítsa a Helter Skeltert. A magát Jézus Krisztus és a Sátán megtestesülésének gondoló, sértett és bosszúra szomjazó Manson vélhetőleg azért választotta a gyilkosság helyszínéül Roman Polanski villáját, mert az épület előző lakója Melcher volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap