A Földről is fontos tudással ajándékozott meg minket az első holdszonda
2024. január 2. 11:20 MTI
65 éve, 1959. január 2-án bocsátották fel a Szovjetunióban, a bajkonuri űrrepülőtérről a holdkutató szondasorozat első darabját, a Luna–1-et.

A Luna–1 replikája (RIA Novosti archive, image #510848 / Alexander Mokletsov / CC BY-SA 3.0)
Korábban
Az első holdrakétát egy Luna 8K72 típusú, háromfokozatú hordozórakétával lőtték fel. A Luna–1 volt az első ember készítette tárgy, amely elérte a második kozmikus sebességet, s végleg elhagyta a Föld körzetét.
Feladata az volt, hogy megközelítse a Holdat, s a magával vitt eszközökkel vizsgálja a kozmikus sugárzást, a napszelet, a mikrometeoritokat, az interplanetáris anyagot és a Hold mágneses terét.
A Luna–1 január 3-án 113 ezer kilométerre a Földtől egy patron segítségével nátriumfelhőt bocsátott ki a röppálya vizuális mérésének segítésére.
Az így keletkezett gázfelhőt 3 percen keresztül lehetett megfigyelni, különösen jól látszott az Indiai-óceán térségéből, s jó lehetőséget nyújtott a csillagászoknak az űreszköz nyomon követésére.

A felbocsátástól számított 34 óra múlva, január 4-én az űreszköz megközelítette a Holdat, s mintegy 6 ezer kilométernyire elrepült mellette.
Mivel a sebessége kisebb volt a harmadik kozmikus sebességnél, a Föld és a Mars között Nap körüli pályára állt, ezzel a Naprendszer első mesterséges bolygója lett, 450 napos keringési idővel.
A hírkapcsolatot a Luna–1-gyel 62 órán keresztül, a Földtől 597 ezer kilométerig sikerült fenntartani, a kémiai akkumulátorok kimerülésével a kapcsolat január 5-én megszűnt.
Vosztok-2 típusú hordozórakétával lőtték fel az űrbe (Wikipédia/ RIA Novosti archive, image #499563 / Alexander Mokletsov/ CC-BY-SA 3.0)
A Luna–1 töltöttrészecske-méréseiből derült ki, hogy a Föld külső sugárzási övezetének elhelyezkedése erősen függ a naptevékenység mértékétől, s ennek hatására alakulnak a földi magnetoszféra külső részeiben uralkodó viszonyok is.
A Luna–1 információinak köszönhető az a felfedezés is, hogy a Holdnak nincs mágneses tere, s így a napszél, a Nap által kibocsátott erős ionizált plazmasugárzás a bolygóközi űrön keresztül közvetlenül éri a Földet.
A szovjet holdszonda-sorozatnak 1959 és 1976 között összesen 24 tagját indították el, közülük elsőként a Luna–2 érte el égi kísérőnk felszínét 1959. szeptember 13-án.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


hadtörténet
- A csata, ahol Napóleon hadvezéri képességei megrendültek
- Egész életét a török elleni harcra tette fel Hunyadi János
- A britek Washington elrablásával akartak fordítani a háborún
- Jeanne d’Arc küzdelmei
- Kazimierz Pułaski és a Kováts Mihály: „az amerikai lovasság atyjai”
- Ötszáz éve volt a lovagkor utolsó csatája
- Számtalan áldozatot követelt az első világháború legvéresebb ütközete
- Harc minden négyzetméterért: az Ivo Dzsima-i csata tragédiája
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren
- Az istenek zenéje visszhangzik az ókori Szelinoszban tegnap
- A Lavau-i herceg sírja: a kelta főméltóság utolsó nyomai tegnap
- Batthyány Gyula koncepciós pere tegnap
- Európai típusú őskori eszközöket találtak Kínában tegnap
- Kultúrák metszéspontjában – Spanyolország mesés mór öröksége tegnap
- Felvirágoztatta Egyiptomot Hatsepszut, Ámon leánya tegnap
- Eger oroszlánjaitól a „lámpás hölgyig” – hét híres önfeláldozó nő tegnap
- A Selyemút „Vörös Hercegnője” tegnap