Katasztrófafényképek a 19. század második feléből

Látkép az Erzsébet híd felé az 1903-as árvíz idején (Kép forrása: Fortepan / Schoch Frigyes)

Bodovics Éva: A pusztulás képei. Katasztrófa-fotográfia a 19. század második felében című tanulmánya a Korall 19. évfolyamának 73. számában (2018) jelent meg, és az alábbi linkre kattintva olvasható teljes terjedelmében. Amennyiben az írást forrásként kívánja felhasználni, kérjük, hogy az eredeti megjelenési helyet adja meg forrásul.

A fotográfia a 19. század találmánya; bár már az 1840-es években találkozhatunk kezdeti próbálkozásokkal, elterjedése a század második felére tehető. A fénykép éppen előállítási módjának köszönhetően a valóságábrázolás és -látás egy újfajta formájának megjelenését eredményezte. A meganynyi képmanipulációs eljárás ellenére a fényképet a valóság hű képmásaként értelmezték a kortársak.

Az 1755-ös lisszaboni földrengés

Ellentétben a festészettel és más képalkotó eljárással, a fénykép „nem hazudik, mert az örök világosságot, a napsugárt kéri fel mesteréül”. Ez a szemlélet azonban nemcsak a fényképhez való viszonyt határozta meg, hanem visszahatott magára az ábrázolt valóságra is, ugyanúgy, ahogyan a korábbi és későbbi reprezentációs formák. A katasztrófák már a kezdetektől a fényképészek kedvelt témái voltak, és az új médium, a fénykép által közvetített katasztrófakép a szerencsétlenség egy a korábbitól egészében eltérő tapasztalatát nyújtotta.

Tanulmányunkban arra vállalkozunk, hogy magyarországi árvizekről készült fényképek társadalomtörténeti vonatkozásait vegyük szemügyre. Amellett érvelünk, hogy a fotográfia megjelenésével a természeti katasztrófának, jelen esetben az árvizeknek a korábbi szemléletből építkező, ugyanakkor bizonyos szempontból markánsan különböző formanyelvet alkalmazó reprezentációja jött létre, amely hatással lehetett végső soron az árvíz tapasztalatára (percepciójára) és értelmezésére is.

A katasztrófákról készült fényképek viszonylag fiatalnak számítanak a katasztrófák egyéb vizuális reprezentációi között. A korábbi évszázadok technikailag bonyolultabb és költségesebb eljárásokat alkalmazó időszakában is nagy volt az igény mind a katasztrófával szembenézni kényszerülő közösség, mind pedig a katasztrófáról minél többet tudni akaró közönség részéről. Freskók, festmények, domborművek őrzik a roppant méretű pusztulások emlékét, ezek azonban csak egy szűk réteghez jutottak el.

A katasztrófák vizuális reprezentációjának tömegessé válása a sokszorosító technikai eljárások fejlődésével, a papír-, fa-, réz- és kőnyomatok megjelenésével érkezett el. Az első nemzetközi médiaeseménnyé vált katasztrófa az 1755. évi lisszaboni földrengés volt. A rengésről, a rengést követő szökőárról és az elpusztult városról megannyi nyomat jelent meg különféle kiadványokban. A tragédia oly „népszerűségre” tett szert, hogy még évekkel később is keringtek Európában a különféle beszámolók és az illusztrációként funkcionáló képek.

Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a lisszaboni földrengésről született verbális és vizuális narratívák évtizedekre és évszázadokra meghatározták azt a módot, ahogyan egy természeti csapást elbeszéltek. Katasztrófafényképekkel száz évvel Lisszabon pusztulása után találkozhatunk legelőször. A természeti csapások megörökítése iránti igény ugyanis a 19. században megjelenő új technika, a fotográfia eszközét is hadra fogta.

A katasztrófafényképek elsődleges funkciója, hogy dokumentálják, megörökítsék magát az eseményt. Ilyen értelemben a katasztrófafényképek az eseményfotók, a riportázsok körébe sorolhatók. Az események hű dokumentálásában a fotográfia, lényegében megjelenésétől kezdve, megszerezte a kizárólagos szerepet. Hiszen a fénykép, éppen a technikai eljárás okán, amelynek a létrejöttét köszönheti, a valóság leghitelesebb másaként értelmeződött a korban. Nem csupán egy az egyben másolja a valóságot, hanem a valóság olyan részeit is felfedi, amelyet egyébként nem is vennénk észre. Ily módon a fénykép az objektivitás materiális megtestesülése, amelynek legfőbb funkciója, hogy hírt közöljön.

Johann Hürlimann: Árvíz a pesti Színház-téren, 1838 (színezett akvatinta)

De minek volt hírértéke a korban? A tragédiák, köztük a szenzációvá vált természeti katasztrófák mindenképpen hírértékkel bírtak. A képek és a hozzájuk kapcsolódó leírások révén az emberek úgy tudták elképzelni és átadni magukat a borzalmaknak, hogy közben az otthoni fotel vagy a kávéházak oltalmában biztonságban voltak. A romok látványa által kiváltott borzongás, a fenséges közvetett megtapasztalása a 19. századi ember szórakozásának megszokott formája volt. Jóllehet a fenséges fogalma a 18. század végének, illetve a 19. század elejének esztétikai tapasztalatához kapcsolódik, nem idegen a 19. század második felében élt embertől sem.

Azzal, hogy a fénykép dokumentálja az eseményt, nem csupán hírt közöl, hanem a jövő számára meg is örökíti azt úgy, „ahogyan az volt”. A fotó tehát az esemény emlékművévé is válik, egy a megannyi, az eseményre emlékeztető tárgy közül. Különösen érvényes ez a természeti szerencsétlenségek után, a fényképekből összeállított albumokra. Jóllehet ezek elsősorban a segélyezésben játszottak kulcsszerepet, mivel a fényképészek az egyes fényképekért, illetve az albumért kapott pénzt részben vagy teljes egészében a károsultak megsegítésére ajánlották fel. Ugyanakkor a beválogatott képek az esemény, jobban mondva a pusztítás részleteinek segítségével adják vissza a tragédia teljességét.

Ezek az albumok gyakorta szöveggel kiegészülve jelentek meg, amelyek közölték a képekről hiányzó részleteket az olvasóval: magát a drámát, az élet-halál harcot. Az 1878-as miskolci árvíz kapcsán megjelent Miskolcz gyásza című album, amely tíz fényképet tartalmazott, bevezetőként részletes leírást adott – a városban keringő elbeszélések alapján – a település közismert lakóinak tragikus pusztulásáról vagy csodás megmeneküléséről. Emellett a kiadványban szerepelnek az árvízben elhunytak nevei, valamint a városvezetés fontosnak tartotta, hogy a beérkező segélyekről ily módon nyilvánosan is nyugtázást adjon, s ezzel köszönetet mondjon.

Bodovics Éva: A pusztulás képei. Katasztrófa-fotográfia a 19. század második felében című tanulmánya a Korall 19. évfolyamának 73. számában (2018) jelent meg, és az alábbi linkre kattintva olvasható teljes terjedelmében. Amennyiben az írást forrásként kívánja felhasználni, kérjük, hogy az eredeti megjelenési helyet adja meg forrásul.

A cikk megírását a NKFIH FK 142451. Budapest – egy várostérség környezettörténete c. pályázat tette lehetővé.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek

• Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
• Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
• A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
• A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
• Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
• Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
• Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
• Létezett-e a középkorban „turkáló”?
• Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?