10 tény a pápaság történetéből
2022. július 14. 19:30 Múlt-kor
A leghosszabb interregnum, amikor a katolikus egyház legfelső vezető nélkül maradt, 1268-tól 1271-ig tartott. A pápaválasztó joggal rendelkező, lamentáló kardinálisokat végül szigorú diétára (kenyér és víz) fogták, hogy végre döntésre jussanak.
A pápaság közel 2000 éves története (balra Szent Péter, középen X. Leó, jobbra II. János Pál)
1. A katolikus hívők egyházuk vezetőjét, a pápát Róma első püspökének, Szent Péter (a hagyomány szerint Kr. u. 64 és 68 között hunyt el) örökösének tartják.
2. Pápának lenni a kereszténység első évszázadaiban nem jelentett életbiztosítást: a Kr. u. 1. és 4. század között 28 pápa, köztük az első, Szent Péter is mártírhalált halt.
3. A források szerint a 9. század második felében regnáló VIII. János pápa volt az első, aki nem a keresztényüldözések következtében, hanem merénylet által halt erőszakos halált. A krónikák szerint egyik rokona mérget adott neki, majd egy kalapáccsal agyonverte.
4. A római pápa testőrségét 1506 óta ellátó Svájci Gárda a legidősebb, máig működő katonai alakulatok közé tartozik a világon.
5. Úgy tűnik, az ideális életkor a pápai cím betöltésére valahol az ötven és a hetven éves kor között van. A legtöbb pápa ugyanis már elmúlt ötven, de még nem töltötte be a 70. életévét, amikor Szent Péter trónjára ülhetett.
6. II. János volt az első pápa, aki megváltoztatta a nevét. Az eredetileg Mercuriusnak hívott II. János ugyanis nem tartotta helyénvalónak, hogy a katolikus egyház élén egy római istenről, Merkúrról elnevezett személy álljon, így 533-ban, amikor elfoglalta a pápai trónt, nevet váltott.
7. A leghosszabb interregnum, amikor a katolikus egyház legfelső vezető nélkül maradt, 1268-tól 1271-ig tartott. A pápaválasztó joggal rendelkező, lamentáló kardinálisokat végül szigorú diétára (kenyér és víz) fogták, hogy végre döntésre jussanak.
8. Fábián pápát csodába illő módon választották a katolikus egyház vezetőjévé. A 236-ban zajló pápaválasztó gyűlésen összegyűlt keresztények között ott volt az alig ismert Fábián is, akinek fejére (más források szerint a feje fölé) egy, a Szentlélek szimbólumaként tisztelt, fehér galamb szállt. Az elektorok ezt isteni jelként értelmezték, és Fábiánt választották pápává.
9. A történeti hagyomány úgy tartja, hogy az 1276-ban megválasztott V. Ince pápa viselt legelőször pápaként fehér reverendát. Ince, mielőtt pápává lett, a dominikánus rend tagja volt, és rendjének fehér viseletéhez pápaként is ragaszkodott.
10. A mindenkori pápa megválasztása a 19. század végétől a Vatikánban található Sixtus-kápolnában történik. A sikeres szavazás után a szavazócédulákat némi vegyi anyag hozzáadásával égetik el. A kemikáliáknak köszönhetően a kéményből fehér füst száll fel, jelezve az új pápa megválasztását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap