Háborúval tudták csak megfékezni a tengeri kalózkodást a kora újkor nagyhatalmai
2022. március 25. 09:07 Múlt-kor
A kalózok kalandos történeteivel könyvek, filmek és tanulmányok hosszú sora foglalkozik, ám a tengeri banditizmus felszámolásáról már jóval kevesebb szó esik. A 17. században a nyugati országoknak az anyaországot, valamint a gyarmatokat érintő kalóztevékenység egyre nagyobb problémát okozott, ám időbe telt, mire adekvát ellenlépésekkel végül sikerült ellehetetleníteni a kalózakciókat. A britek eleinte még a meglévő törvényes keretekhez való feltétlen ragaszkodás mellett igyekeztek felszámolni a haramiák tevékenységét, később azonban az évszázados jogi procedúráktól való elszakadással, fokozódó könyörtelenséggel és profizmussal fékezték meg a tengerek rémeit.
Korábban
Don Quijotétól Izlandig
A kora újkor századai folyamán az akkoriban az Oszmán Birodalom részét képező Észak-Afrikából kiinduló, a tengerek „intézményesített” fosztogatására szakosodott, idővel egyre inkább a közönséges vízi banditák eszközeit alkalmazó berber kalózok jelentették a legnagyobb, tengerek és óceánok felől érkező veszélyt a nyugat-európai országok polgáraira nézve.
A berber kalózok az Oszmán Birodalom fennhatósága alól egyre inkább elszakadó Algír, Tunisz és Tripoli bégjeinek jóváhagyásával tevékenykedtek. Az állami hatóságokkal való összefonódás szintjét jelzi, hogy a 16. század elején még a bégek többsége is közülük került ki.
A berber kalózok szabadságát több kötelék korlátozta, többek között a bégek nyugati országokkal és városállamokkal kötött egyezségei. Emellett a bég által kiadott pátenslevél értelmében csak nem muszlim hajókat támadhattak meg, és rabszolgasorba is csak nem muszlimokat dönthettek. Így aztán fokozatosan egyre több tengeri fosztogató került ki a rabszolgává tett, hitét elhagyó keresztények közül.
Idővel egyre inkább kegyetlenkedésükről váltak ismertté, és nem örvendtek túlzottan jó hírnévnek a keresztények körében. Egy francia trinitárius szerzetes, Pierre Dan egyenesen „a természet pestisei, az emberiség dögvészei” kifejezésekkel hivatkozott rájuk, és – kissé túlzó – megállapításával nem állt egyedül a kortársak körében. A berber haramiák tömegével raboltak el embereket, hogy aztán a tehetősebbekből jelentős összegeket préseljenek ki, a szegényeket pedig örökre rabszolgájukká tegyék.
A keresztény rabok kérdése a nyugati világ egyik legfontosabb megoldandó problémája lett. A keresztény egyházak gyakran szerveztek gyűjtést a foglyok kiszabadítására. A trinitáriusok szabadították ki például Miguel de Cervantest, a Don Quijote szerzőjét is, aki 1575-től öt éven át volt a berber kalózok rabja, és ezen időszak alatt folyamatosan a kivégzéstől rettegett.
Bár a berber kalózok tevékenysége kezdetben a Földközi-tenger nyugati medencéjére, valamint az Adriára és Levantéra korlátozódott, idővel az Atlanti-óceán európai partvidékén is megjelentek, és egyre északabbra merészkedtek.
Egy ifjabb Murat Reisz nevű, iszlám hitre áttért flamand kalóz társaival 1631-ben például egy ír falu, Baltimore majd' minden lakosát foglyul ejtette, és még Izlandra is eljutott. A berber kalózok emellett jelen voltak Afrika nyugati partjai mentén, sőt, még Dél-Amerikáig is elmerészkedtek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Karinthy Frigyes léghajón repült a Városliget fölött
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05