Talajjavítás és növényvédelem
2004. július 17. 16:09
Ez évtől kezdve a magyar mezőgazdaság technikai felszereltsége korszerűsödött. A tömeges átszervezést követő évtized a talajerőpótlásban-, javításban és az öntözéses gazdálkodásban számottevő előrehaladást hozott. A szerves trágyázás csak periférikus szerepet játszott a talajerőpótlásban. (Az állatállomány számának alakulásától függött, ami a hatvanas évek közepéig `a korábbakhoz képest` javult, majd visszaesett.) A műtrágya felhasználása növekedett, de még a hatvanas évek végén is messze elmaradt az európai országok nagyobb részétől. A rendelkezésre álló mennyiséget több mint 90%-ban a szántóföldi termelésre koncentrálták: a búzára, az árpára, a kukoricára, a cukorrépára és a burgonyára. A mezőgazdaság kemizálása csak a hazai iparra számíthatott, mivel a KGST-tagországok nem rendelkeztek a szükséges termékekből többlettel. A hatvanas évek vegyipar-fejlesztési programjának következtében 1960 és 1970 között a hatóanyagban kifejezett nitrogénműtrágya-termelés hatszorosára, a foszforműtrágya-termelés közel négyszeresére emelkedik. Az évi átlagos 17,7%-os növekedés aránylag magas. Hasonló a helyzet a növényvédő szerek területén is. 1960 és 1965 között évi átlagban is 15%-kal, majd később visszaesik. Ebben szerepet játszik az is, hogy ekkor szüntetik meg az addig használt, egészségre veszélyes és káros szerek (HCH és DDT) gyártását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap