Számtalan világvége-jóslatot túlélt már az emberiség
2020. december 21. 08:31 Múlt-kor
Nyolc évvel ezelőtt a villamoson, a cukrászdákban, az iskolákban, de még az utcán is egyre többet hallhattuk az embereket a közelgő világvégéről beszélgetni, amely a maja naptár félreértelmezett „jóslata” szerint 2012. december 21-én jött el. A történelem során már nem egy világvége-jövendölés született; egy angol nyelvű honlap összeállítása szerint már több mint 230 apokalipszist kellett volna túlélnie az emberiségnek. Ezek közül szemezgettünk.
Korábban
Rómától Rómáig
Az apokaliptikus gondolkodás már az ókori civilizációkat is magával ragadta. Rómában a lakosok attól tartottak, hogy az Örök Város alapítása utáni 120. évben el fog pusztulni otthonuk. Egy legenda szerint Romulus egy napon 12 sast látott, a misztikus szám Róma korára utalt, egy sas pedig tíz évet jelentett. A római naptár az alapítás évével, tehát Kr. e. 753-mal kezdődött, így a vízió Kr. e. 634-ben vált volna valóra.
A Kr. u. 4. században élt püspök, Tours-i Szent Márton 375 körül egyik írásában kifejtette, véleménye szerint a világ véget fog érni, még mielőtt a 400. év beköszöntene. Franciaország Kr. u. 397-ben elhunyt védőszentje szerint „nem kétséges, hogy az Antikrisztus már megszületett.” A középkor hajnalán hárman is megjósolták, hogy Jézus Krisztus második eljövetelére 500-ban számíthat az emberiség.
A Kr. u. 160 és 240 között élt Sextus Julius Africanus szerint a világnak a teremtés utáni 6000. évben lesz vége. Feltételezése szerint Ádám megszületése és Krisztus feltámadása között 5531 év telt el, így a második eljövetelre legkésőbb az 5. század legvégén sor fog kerülni, s ezt a kalkulációt az egyik legfontosabb harmadik századi római teológus, Hippolytus és Irenaeus, Lugdunum püspöke is megerősítette.
A következő évszázadokban több jövendölés „pontosította” a közelgő világvégét, azonban a középkoriak zöme abban egyetértett, hogy az első millennium idején biztosan eljön az apokalipszis, amit a Szent Istvánnak koronát küldő II. Szilveszter pápán kívül több teológus is megjósolt.
Már az ezt megelőző évben is zavargások törtek ki az apokaliptikus paranoiában szenvedő Európában, s sokan a vallási megújulás kezdetét is ehhez az időszakhoz kötik; sokan eladományozták vagyonukat, böjtölésbe kezdtek, szegényeket istápoltak, zarándoklatra mentek, a börtönöket pedig kiürítették. Bár az 1000. év végén semmi nem történt, a felfokozott vallásos hangulat nem hagyott alább, miután a teológusok egyszerűen áthelyezték a dátumot: 1033-ra, Jézus halálának és feltámadásának ezredik évfordulójára és második eljövetelére.
Az egyik első csillagászati világvége-jóslás 1186. szeptember 15-re tette az armageddont, mondván, mind a hét akkor ismert égitest (Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz) abban az időben fog 10 fokon belül együtt állni. Toledói János szerint ekkor az emberiség nagy része elpusztul, s csupán néhányan fogják túlélni a baljóslatú napot. A vallási ellentétek is nyomot hagytak a jóslatokban: az 1216-ban elhunyt III. Ince pápa a világvégét 1284-re jövendölte, az iszlám felemelkedésének igen szimbolikus 666. évfordulójára. S mikor 1347-ben kitört a kontinensen a nagy pestisjárvány, a néhány éven belül a lakosainak 40 százalékát elvesztő Európa joggal hihette, hogy hamarosan meglátja az apokalipszis négy lovasának égi vágtáját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap