A történelem szociálpszichológiája

Szociálpszichológia és történettudomány között - minthogy mindketten az emberi cselekvések mozgatórugóival foglalkoznak - sok affinitás, mindazonáltal kevés gyakorlati érintkezés van. A történelem évszázadokig a történettudomány terrénuma volt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a társadalmi csoportok lelkiállapotára vonatkozó szociálpszichológiai szempontú elemzések, melyek történelmi folyamatokhoz kapcsolták a szociálpszichológiai jelenségeket, ne születtek volna. Elegendő itt egy közeli példára, Bibó István munkásságára, különösen a Kelet-európai kisállamok nyomorúsága című tanulmányára utalni (Bibó, 1986), amely Szűcs Jenő (1973) kelet-európai történeti régiókról szóló művének is alapjául szolgált. Történelmi eseményekkel, korszakokkal, szereplőkkel kapcsolatos kutatások is folytak, amelyek e történeti tárgyakról a társadalomban élő képet térképezték fel, abból az előfeltevésből kiindulva, hogy e nézetek szerveződéséből a társadalmi beállítódásokra, ítéletekre, végső soron magára a várható társadalmi viselkedésre következtethetünk (pl. Csepeli, 1985, Hunyady, 1996). A fenti példából kitűnik, hogy szemben a történettudománnyal, ahol maga a történelmi folyamat a magyarázat tárgya (s ebben a magyarázatban szociálpszichológiai szempontok esetenként szerepet kaphatnak), a szociálpszichológia szempontjából a történelem mint kortárs reprezentációs forma, mint ismeret jelenik meg, amelynek szerveződési formái alapján más szociálpszichológiai jelenségeket, például a várható társadalmi viselkedést kívánjuk magyarázni illetve előre jelezni.