2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ilyen volt Budapest a Tanácsköztársaság idejében

2019. március 21. 15:06 Múlt-kor

A magyarországi Tanácsköztársaságot pontosan száz esztendeje, 1919. március 21-én kiáltották ki. A Kun Béla nevével fémjelzett proletárdiktatúra és vörösterror időszakáról a Múlt-kor aktuális számában olvashat. A hírhedt 133 nap fenekestül forgatta fel az akkori magyar társadalmi és politikai életet. A bukás utáni zavart Kosztolányi Dezső szemléletesen mutatja be az Édes Anna című regényének nyitó jeleneteiben – alább olvasható a ma már klasszikusnak számító mű egyik részlete, amelyet mi a Fortepan képeivel illusztrálunk.

„Lenn sétált az a vöröskatona, aki az előbb fölkiabált, de már oly egyedül és elhagyatottan, hogy nem is gerjesztett gyűlöletet. Apró, csenevész proletár volt, nem is emberhez, hanem egy embrióhoz hasonlított, akinek a vállára szuronyos puskát biggyesztettek. (...)
Ebben a bénulatban nem volt se mozgás, se hang, csak egy kép mozgott és üvöltött, az a plakát, mely ezt ordította: Fegyverbe, fegyverbe!, az a vad, őrült matróz, aki egy lobogót rázott hihetetlen lendülettel, egészen összeolvadva vele, s úgy kitátotta csontos száját, mintha el akarta volna nyelni a világot.

Vizy sokszor elment e falragasz mellett, de igazán sohase merte megnézni. Úgyszólván most nézte meg először nyugodtan, káprázás nélkül, ahogy a leáldozó napot nézzük meg, mely már nem sérti szemünket. (...)
Ifjúmunkások, inasgyerekek, tízen-tizenöten, igazán önzetlen tájékozatlansággal fújták most, amire megtanították őket, az Internacionálét. (...)
Mikor a lakás minden ablaka be volt csukva, Vizy odalépett Katicához, és valami hideglelős, édeskés mosolykával ezt suttogta:

- Megbuktak.

(...) Alighogy kiejtette ezt, dörömböltek a külső ajtón.
Vizy elsápadt. A levegőbe nézett, mintha a szót keresné, melyet az előbb kimondott, és hogy eltüntesse nyomát, utánanyúlt, mint mikor cigarettafüstöt hessegetünk. (...)
Ez járt fejében: túszszedés, házkutatás, vésztörvényszék! És az, amit védelmére hoz föl: húszéves közpálya, szociális lelkiismeret, marxizmus, melyet elvben helyesel, csak túlzó kinövéseit nem! (...)

Egy emberke állott előtte a folyosón, vöröshajtókás postáskabátban, melynek gallérja otthonosan ki volt gombolva.

- Méltóságos uram - harsogta az emberke, hangosan, hogy az egész ház lakói meghallhatták -, méltóságos uram.
- Elvtárs - üdvözölte Vizy -, hát maga az, elvtárs?
- Alázatos szolgája, méltóságos uram.
- Jöjjön be, Ficsor elvtárs.

Így társalogtak igazi világtörténelmi udvariassággal, mindketten bizonytalanul, kölcsönösen előnyt adva egymásnak.
Vizy Kornél miniszteri tanácsos négy hónap múltán most hallotta először régi címét. Egy kis örömöt érzett, de egy kis csalódást is, hogy nem azok érkeztek, akiknek jöttére már elkészült. Ficsor pedig, az Attila utca 238. számú ház házmestere le volt forrázva, hogy a ház tulajdonosa még most is elvtársnak titulálja.”

Kosztolányi Dezső: Édes Anna (részlet)

 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
191919191919191919191919, a Millenniumi emlékmű fölé épített 1919. május 1-i díszlet a későbbi Hősök terén1919, az Erzsébet híd pesti hídfője, szemben a május 1-i dekorációval beborított Királyi Palota. A kupolán elhelyezett koronát a francia forradalom 1919, Erzsébet híd a május 1-i dekorációval eltakart Szent Gellért szobor felé nézve1919, Erzsébet híd felhajtója a pesti hídfőnél, háttérben a Belvárosi templom1919, Ferenciek tere (Kígyó tér) a Kossuth Lajos utca felől nézve. Balra május 1-i dekoráció Lenin és Karl Liebknecht szobrával1919, Ferenciek tere (Kígyó tér), Pázmány Péter és Werbőczy István szobra május 1-i dekorációval eltakarva, háttérben a Párizsi udvar1919, Kodály körönd (Körönd), 1919. május 1-i felvonulás1919, Kossuth Lajos tér, Andrássy Gyula szobra fölé épített "Munka Háza" című 1919. május 1-i díszlet. Háttérben a Parlament1919, pesti alsó rakpart, háttérben a Királyi Palota1919, Rákóczi út - Baross tér sarok, háttérben balra az Imperial nagyszálló, jobbra a Központi Szálloda (később Szabadság szálló)1919, Széchenyi István (Október 29.) tér, 1919 május 1-i díszlet Marx szoborral a Gresham palota előtt1919, Szeged Tisza Lajos körút a Kiss Ernő - Károlyi utca között1919, Szombathely repülőtér1919, Vörösmarty utca 43.19191919

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár