Előkerült egy 1941-es rádióoperett Budapest ostromát túlélt felvétele
2018. október 29. 10:55 MTI
Előkerült A víg özvegy rádióoperett-változatának 1941-es felvétele, az egyedülálló hangdokumentumra a Filmarchívum által fenntartott Gramofon Online szerkesztői és kutatói bukkantak rá egy hanglemezhagyaték vásárlásakor.
Korábban
A Magyar Nemzeti Filmalap pénteki közleménye szerint az 1941-es hangfelvétel előkerülése szenzációsnak számít a magyar rádiózás történetének dokumentumai között, hiszen a Magyar Rádió hangarchívuma az 1945-ös ostrom idején egyetlen hangjáték - Az ember tragédiája 1938-as, üzletekben is árult, így fennmaradt előadása - kivételével teljes egészében elpusztult. Emellett csupán töredékek, néhány perces, röntgenfilmre vagy lakklemezre vágott házi felvételek maradtak meg, amelyeket az akkori középhullámú rádióadásokból otthon rögzítettek a megszállott rádióamatőrök.
Ezekből a vegyes minőségű szilánkokból és a filmhíradó tudósításából is világosan kiderül azonban, hogy a második világháború előtti időszakban hatalmas energiákat mozgósítottak egy-egy rádiós hangjáték kedvéért, amelyeket minden alkalommal "élőben", keverés és mindenfajta utómunka nélkül rögzítettek a rádióstúdióban. Igazi bravúr volt ez a műfaj, amely időbeli terjedelménél fogva nem sok próbát engedhetett meg, ráadásul a rendezőnek, színészeknek és a zörejezőknek is egyazon stúdióban kellett dolgozniuk az egyetlen mikrofon szűk hatósugarában - írják a közleményben.
Az első rádiójátékokról nem készült hangfelvétel, később azonban már egyre többet felvettek a PVC alapú, hajlékony, úgynevezett Decelith-lemezekre, amelyeket 1936-tól kezdett gyártani egy német celluloidgyár. Ezek képezték a Magyar Rádió hangarchívumának legértékesebb részét, hiszen a felvételek sok esetben csak egy példányban készültek.
A most előkerült hangfelvétel sem teljes, mégis hiteles képet ad a háborús évek rádiókultúrájáról. Az 1941-ben felvett lemezeken A víg özvegy 140 perces rádióoperett-változatának mintegy fele maradt fenn. A felvétel a színházi közvetítésekhez hasonlóan eredetileg háromrészes volt. A fennmaradt 74 percnyi hanganyag egybefüggő, a cselekmény a második felvonás közepén ér véget a 28. lemezoldalnál. A közismert Lehár-operett rendezője az 50 éve elhunyt Németh Antal volt, aki ezekben az években a Magyar Rádió drámai osztályát is vezette.
A hangjáték szereplői az akkori idők legnagyobb énekes színészei, akik közül sokakról ez a hangjáték az egyedüli fennmaradt hangzó dokumentum. Ilyen a férfi főszerepet alakító Laurisin Lajos is, aki a németek 1944-es bevonulásakor a Magyar Rádió irodalmi osztályának fődramaturgi székében épp az akkor eltávolított Németh Antalt váltotta.
A női főszereplő Honthy Hanna volt, akit ebből az időből szintén csak legfeljebb filmről ismerhetünk. Egyedülálló színpadi karrierjének első évtizedeiről jóformán csak fényképek maradtak fenn. Emellett számos operaházi és prózai színész is játszik a hangjátékban, amely az 1941-es karácsonyesti bemutatót követően még kétszer, 1942-ben és 1943-ban is szerepelt a rádió műsorán.
A közlemény szerint ma már megválaszolhatatlan kérdés, hogy a 14 darab Decelith-lemez hogyan kerülte el a Budapest ostromakor bekövetkezett pusztulást, vagy hogy hová tűnhetett a rádiójáték hiányzó másik fele.
A különleges felvétel meghallgatható a Filmarchívum Youtube-csatornáján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.