2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megrázó képek II. világháborús japán táborokban raboskodó brit hadifoglyokról

2017. szeptember 14. 08:30

Japán második világháborús kapitulációját követően a szövetségesek teljesen lesoványodott brit hadifoglyok tömegeit találták a japán táborokban. A csapatok fotósokkal hatoltak be a lágerekbe, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek egy esetleges jövőbeni, háborús bűncselekmények miatt indítandó perhez.

A második világháború alatt közel 140 ezer szövetséges katona került japán fogságba. A japánok nem tartották be a hadifoglyokkal való bánásmódot is szabályozó genfi egyezményeket, amelynek következtében szövetséges katonák tízezrei voltak kénytelenek emberhez méltatlan körülmények között, az őrök brutális bánásmódja következtében folyamatos rettegésben tartva, megfelelő élelmezés nélkül élni.

Voltak, akiket vasutak, utak és repülőterek építésén dolgoztattak rabszolgaként, míg mások bányákban vagy gyárakban güriztek. A Híd a Kwai folyón című filmben látható burmai „halálvasút” építésén dolgoztatott mintegy 60 ezer hadifogolyból több mint 12 ezren vesztek oda kínzás, betegségek vagy éhezés következtében.

A fotókon a gyakran szó szerint csont és bőr hadifoglyok mellett néhány szadista őr is látható, többek között a rabok által csak Fekete Hercegnek hívott táborparancsnok, Uszuki hadnagy, valamint az Őrült Korcs néven emlegetett koreai személy is. Később mindkettejüket felakasztották (a távol-keleti hadszíntér háborús bűnöseinek ügyében a tokiói perben ítélkezett a Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszék).

A képeken emellett a táborokban megkínzott foglyok is felbukkannak. A felvételeken látható, hogy sokan viseltek műlábat. A szerencsétlen hadifoglyok lábát gyakran azért kellett amputálni, mert összeszedtek valamilyen trópusi betegséget, de a kínzások is szerepet játszhattak a végtagok elvesztésében.

A japán őrök közül sokan hírhedtek voltak brutalitásukról. Uszuki hadnagy gyakorta verte a burmai „halálvasút” építésén dolgozó hadifoglyokat, az egyik szökéssel próbálkozó rabot pedig a többiek szeme láttára fejeztette le. A legtöbben szintén szadistaként emlékeztek a Dr. Halálként emlegetett Okada Szeicsire, aki többek között úgy kínozta a rabokat, hogy egy tömlőn keresztül több liter vizet itatott meg velük, majd a folyadékkal túltöltött gyomrukon ugrált. Később Okadát is halálra ítélték és felakasztották. 

Érdekesség, hogy az egykori rabok a Hazatért Brit Hadifoglyok Szövegségének távol-keleti osztályától vásárolhattak a képekből. A közeljövőben egy közel 50 képből álló albumot fognak aukcióra bocsátani, amelynek jelenlegi tulajdonosa egy, az 1970-80-as években egy észak-yorkshire-i katonai múzeumot üzemeltető személy.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Fekete Herceg és az Őrült KorcsBrit hadifogoly egy kínzásra használt székbenIlyen rozoga kunyhókban aludtak a brit hadifoglyok

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár