Így lett Argentína a náci háborús bűnösök paradicsoma

2017. június 1. 13:55

Szinte mindenki tisztában van vele, hogy Aldof Hitler, Eva Braun, Joseph Goebbels, valamint felesége, Magda 1945 tavaszán öngyilkosságot követett el a Führer-bunkerben, hogy elkerüljék a felelősségre vonást, és hogy ne kelljen átélniük az elkerülhetetlen vereséget. Sokan azonban a menekülést választották a halál helyett, ebben pedig gyakran segítségükre volt az argentin kormány is.

Korábban

Juan Domingo Perón argentin elnök (elsőként 1946 júniusától 1955 szeptemberéig állt az ország élén) vezérletével vízummal és pénzzel látták el a náci és fasiszta háborús bűnösöket, többek között a kegyetlen auschwitzi emberkísérleteket kivitelező Josef Mengele doktort vagy a zsidók deportálásának egyik fő szervezőjét, Adolf Eichmannt.

Argentínában sokaknak vannak német, olasz és spanyol őseik, és az országban már a második világháború alatt is otthonra találtak a tengelyhatalmak országainak kémjei. Az argentin politikai és közélet számos alakja nyíltan náciszimpatizáns volt, és kidolgoztak egy tervet, amely szerint csak a háború legvégén fognak hadat üzenni a tengelyhatalmaknak, hogy ily módon segíteni tudják a német szökevényeket. Bár a tengyelhatalmak és Argentína között már 1944. január 26-án megszakadt a hivatalos kapcsolat, a dél-amerikai ország végül csak 1945. március 27-én üzent hadat.

A náci háborús bűnösök által elkövetett atrocitásokról ekkor még kevesen tudtak, így nem keltett túlzottan nagy megütközést, hogy a svájci bankok és a Vatikán segítette őket abban, hogy elvegyüljenek az argentinok között. Miután a németek lerohanták Lengyelországot, majd Nyugat-Európát, Jugoszláviát és Görögországot, számos értékes műtárgyat, ékszert, aranyat és készpénzt zsákmányoltak, ami segítette őket abban, hogy Argantínába utazzanak. Mohó svájci bankárok segítettek nekik a kincsek elrejtésében, amíg szükséges volt.

Perónnak meggyőződése volt, hogy a második világháborút nem sokkal később követni fogja a harmadik, amely az Egyesült Államok és a Szovjetunió köré csoportosult országok között fog zajlani. Úgy vélte, hogy az erősen antikommunista náci menekültek és –szimpatizánsok segíthetik abban, hogy tekintélyes vezetővé, Argentína pedig nagyhatalommá váljon. Miközben azonban Perón a harmadik világháborúra várt, amely mindmáig nem érkezett el, nyilvánosságra kerültek a holokauszt során elkövetett rémtettek. Bár több, szovjet megszállás alá került kelet- és közép-európai ország is követelte a náci és fasiszta háborús bűnösök kiadatását, senki sem tett komoly óvintézkedéseket annak megakadályozása érdekében, hogy Dél-Amerikába szökjenek.

Miután Perón 1955-ben kénytelen volt lemondani, a náci háborús bűnösök közül sokan más dél-amerikai országokba menekültek. Eichmannra 1960-ban még Buenos Airesben talált rá a Moszad, Mengele pedig új identitásával Brazíliában élt egészen addig, amíg 1979-ben úszás közben stroke-ot kapott, és megfulladt. Argentína pedig idővel, és a megsemmisítő táborok borzalmainak feltárásával egyre inkább bűnbánó magatartást tanúsított amiatt, hogy náci háborús bűnösöknek nyújtott menedéket.

Akik közül sokan voltak annyira merészek, hogy a saját nevükön bujdossanak, mint például a hírhedt jasenovaci koncentrációs tábor usztasa vezetője, Dinko Šakić, vagy Erich Priebke egykori SS-tiszt, aki részt vett 335 olasz polgári lakos legyilkolásában a római Fosse Ardeatine kőbányában. A százéves koráig élő Priebkét az argentin hatóságok 1995-ben adták ki Olaszországnak, ahol 1998-ban életfogytiglanra ítélték, ám hajlott kora miatt a büntetést házi őrizetben töltötte. Százéves korában halt meg. Šakić egy 1998-ban adott interjú miatt bukott le, amelyet követően kiadták Horvátországnak, és húszéves börtönbüntetésre ítélték. 2008-ban, 86 éves korában halt meg. A nácik többsége azonban – általában üzletemberként – csendben élte mindennapjait, és sohasem találtak rájuk.