A nemzeti hősök sírhelyei mellé temetik az egykori diktátort
2016. augusztus 15. 10:44 MTI
Több százan tiltakoztak vasárnap a Fülöp-szigeteken amiatt, hogy az államfő jóváhagyta, hogy az ország egykori diktátorát újratemessék abban a temetőben, ahol a Fülöp-szigetek nemzeti hősei nyugszanak. Aláírásgyűjtésbe kezdenek a szeptemberre tervezett újratemetés ellen.
Korábban
Egy baloldali csoport közölte: a legfelső bírósághoz fordul, mert "súlyos igazságtalanságnak" tartja a döntést. Manilában a rendőrség szerint mintegy 1500 tiltakozó dacolt a viharos idővel, és "Marcos nem hős" feliratú transzparenssel tüntettek a döntés ellen. Bejelentették: aláírásgyűjtésbe kezdenek a szeptemberre tervezett újratemetés ellen.
Ferdinand Marcos 1965-től 1986-ig állt az ország élén. Uralma idején az országban korábban soha nem látott infrastrukturális beruházások kezdődtek, melyekből az elnök és családja 5-10 milliárd dollárt sikkasztott el, virágzott a korrupció, az uralkodó osztály luxusban élt, és brutálisan elnyomott mindenféle ellenzéki hangot. 1986-ban megbukott, és az elégedetlenség elől menekülnie kellett az országból. 1989-ben Hawaiin halt meg, és akkor ott is temették el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap