Ritka színes fotók az 1915-ös Vietnamról
2016. április 12. 16:35
Vietnam mai fővárosa, a Kr. e. 3000 óta lakott Hanoi a középkori kínai uralom alatt még Tống Bình, majd Long Đỗ néven volt ismert. A város életének első meghatározó eseményére 886-ban került sor, amikor fellegvár épült fel az egyre jelentősebbé váló településen, majd 1010-ben a Lý-dinasztia első uralkodója a Đại Nam névre átkeresztelt Hanoiba helyezte át az ország fővárosát, amely titulust kisebb-nagyobb megszakításokkal 1802-ig megtartotta. Ekkor a Nguyễn-dinasztia a mai Huếbét nevezte ki székhelyének, 1831-ben pedig az addig Thăng Long néven volt ismert Hanoi elnyerte mai elnevezését, amelynek jelentése „folyók között” (az európaiak Tonkinnak hívták). A vietnami belső ellentéteket és a polgárháborút kihasználó franciák 1873-ban szállták meg Hanoit, majd tizennégy évvel később Francia Indokína fővárosává nevezték ki. A város ezt követően máig megőrizte vezető szerepét az ország életében. A Vintage Everyday összeállítása Hanoi 1915-ös életébe enged betekintést.
Korábban
Gazdag múlt
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.