2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megtalálták Adolf Eichmann kegyelmi kérvényét

2016. január 27. 14:08 MTI

Az izraeli elnöki hivatalban megtalálták, és szerdán bemutatták a nyilvánosságnak Adolf Eichmann, a harmadik birodalom hóhérjának nevezett náci vezető kézzel írt kegyelmi kérvényét, amelyet két nappal az előtt írt, hogy 1962 májusában jeruzsálemi tárgyalása nyomán felakasztották.

Jichák Ben Cví akkori államfőnek írt levelében Eichmann a második világháborúban több mint hatmillió zsidó megöléséért felelős vezetők "puszta eszközének" nevezte magát. "Nem egy felelős vezető voltam, és mint ilyen, nem érzem bűnösnek magam" - írta Eichmann, aki azt kérte Ben Cví államfőtől, hogy "éljen kegyelemi jogával, és rendelje el, hogy ne hajtsák végre a halálos ítéletet". A levelet két nappal 1962. május 31-i felakasztása előtt írta golyóstollal. A dokumentum szerdai közzététele egybeesik a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjával.

Reuven Rivlin izraeli államfő szóvivője elmondta, hogy bár a kegyelmi kérvény létezése köztudott volt Eichmann jeruzsálemi tárgyalása óta, csak a minap találtak rá az elnöki hivatal archívumának digitalizálása során. Rivlin az emléknap szerdai ünnepségén közölte, azt szeretné, hogy a dokumentumot a Jad Vasem holokauszt emlékközpontban állítanák ki. Adolf Eichmann a zsidókérdés "végső megoldásának" felelőse volt, 1942-től ő is szervezte és irányította a megszállt országokban élő zsidók koncentrációs táborokba hurcolását. Jelentős része volt a magyar zsidók elhurcolásában is. Őt nevezték a harmadik birodalom fő hóhérjának. A II. világháború után Argentínába szökött.

Lakóhelyét az izraeli titkosszolgálat, a Moszad nyomozta ki: Buenos Aires egyik külvárosában élt Ricardo Klement álnéven.A Moszad emberei több héten át figyelték, követték. 1960-ban a Moszad egyik kommandója elrabolta és Izraelbe szállította őt, ahol halálra ítélték, majd kivégezték. Hamvait a tengerbe szórták. Ő az egyedüli személy, akit Izrael Állam 1948-as megalakulása óta kivégeztek az országban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
 <br /><i>Zsido.com</i>

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár