Titokzatos emberfélékhez köthető, 194 ezer éves kőeszközökre bukkantak
2016. január 14. 12:35 MTI
Legalább 118 ezer éves kőeszközökre bukkantak kutatók az indonéziai Celebesz (Sulawesi) szigetén. A lelet a szakemberek szerint azt jelzi, hogy a térséget a korábban feltételezettnél jóval korábban népesítették be az első emberek.
Korábban
A négy különböző lelőhelyen, köztük Talepun feltárt 311 eszköz környékén azonban nem bukkantak semmiféle emberi fosszília nyomára, így egyelőre ismeretlen a kőeszközök készítőinek kiléte - írták a Nature című tudományos folyóiratban ismertetett tanulmányukban az ausztrál Wollongongi Egyetem kutatói. A szakemberek 2007 és 2012 között tárták fel a négy új lelőhelyet, amelyek korát 118 ezer és 194 ezer év közöttire becsülik. "Közvetlen bizonyítékot találtunk arra, hogy amikor a modern emberek valamilyen vízi jármű segítségével megérkeztek Celebeszre, feltételezhetően 60-50 ezer évvel ezelőtt, találkozniuk kellett emberek egy ősi csoportjával, amely mér régóta a szigeten élt" - közölte Gerrit van den Berg, a Wollongongi Egyetem régésze.
A Celebesztől délre fekvő Flores indonéziai szigeten találták meg 2003-ban a floresi ember (Homo floresiensis), közismert nevén a hobbitok maradványait. Mint a vizsgálatok később kiderítették az egy méter magas és mintegy 30 kilogramm súlyú hobbitok ősei legalább egymillió évvel ezelőtt érkeztek a szigetre. A Floresen élt floresi emberhez hasonlóan, Celebeszen is egy elszigetelt emberi ág élhetett. "Nyitva áll az út a Talepun talált eszközök készítője fosszilis maradványainak felkutatására" - tette hozzá van den Bergh. A hobbitok a feltételezések szerint a Homo erectus (felegyenesedett ember) leszármazottai lehetnek. Apró termetük több száz generáció során az úgynevezett izolált zsugorodás következtében alakult ki. (Ez a törzsfejlődési törpenövés egyik formája, amelynek során nagytestű állatok méretei elszigetelt körülmények között jelentős mértékben csökkennek az élelemhiány miatt). A hobbitok az anatómiailag modern ember kortársai is voltak, és 12 ezer évvel ezelőtt haltak ki egy óriási vulkánkitörés következtében.
A Woolongongi Egyetem szakemberei régóta kutatják a térség benépesülésének történetét, és feltételezik, hogy Celebesz (Sulawesi) ugródeszka lehetett az első emberek Ausztráliába érkezéséhez körülbelül 50 ezer évvel ezelőtt. "Az olyan nagy szigetek, mint Flores, Celebesz, Luzon és mások az emberi evolúció természetes kísérleteiként szolgálhattak, és új fényt vethetnek az emberi evolúcióra" - magyarázta van den Bergh. Hozzátette, a feltárt eszközöket készítő fajok szökőár okozta pusztítás óceánon sodródó törmelékein érkezhettek Celebeszre. Adam Brumm, az ausztrál Griffith Egyetem régésze szerint a főként mészkőből készült eszközöket az emberek pattintással készítették. Egyszerű, éles szélű kőlemezeket alkottak, amelyek kétség kívül hasznosak voltak az alapvető feladatok elvégzésére, mint a hús felvágására, faeszközök formálásra. A kőeszközök mellett kihalt elefántősök és egy varacskos disznóhoz hasonló agyarral bíró, kihalt óriásdisznó fosszíliáját is megtalálták a kutatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap