Zsenik és riválisok – Philo Farnsworth és David Sarnoff versenyfutása
2015. október 2. 16:41
10 hüvelyk átmérőjű, 343 soros felbontású. Ilyen volt a Farnsworth által fejlesztett televízió. A feltaláló 1935-re ráadásul a jogot is megkapta a készülék gyártására. Azonban mindenhol legfőbb riválisába, David Sarnoffba ütközött. A Spektrum csatorna Zsenik és riválisok című sorozata ma este az ő küzdelmükkel foglalkozik.
Korábban
A New York-i David Sarnoff már 1923-ban felismerte a rádióiparban rejlő lehetőségeket. Hamarosan megszerezte a rádiós világ újításait, így minden gyártó neki fizetett licenszdíjat. Az üzletember a rádiót nemcsak technológiai újításnak tekintette – a rendszert iparágként látta át. Mindeközben Idahóban egy farmerfiú, Philo Farnsworth rájött, hogyan kell televíziókészüléket készíteni, őt ugyanis ez az álma mindennél jobban foglalkoztatta. Úgy képzelte, hogy a készülék majd soronként tapogatja le a képet, ahogy az emberi szem soronként olvas. Terveit kedvenc tanárának is megmutatta.
Néhány év elteltével elképzeléseit továbbfejlesztette, miközben megnősült és Kaliforniába költözött. Farnsworth 1926-ban, San Franciscóban adta be szabadalmi kérvényét a televízióra. A médiaguru Sarnoff azonnak elkezdett aggódni: ha a televízió elterjed, senki nem vesz majd rádiót. Elhatározta, hogy keres valakit, aki megalkotja a televíziót, még mielőtt Farnsworth megkapja a szabadalmi jogot, így a technológia saját birodalmánál, a Radio Corporation of America (RCA) kezében lehet. Meg is találta emberét, Vlagyimir Kozma Zvorikin orosz fizikus személyében. Farnsworth 1930 augusztusában 17 évre megkapta televíziókészülékére a szabadalmi jogot. Sarnoff eközben 100 ezer dollárt költött az RCA fejlesztette televízió létrehozására, egyelőre sikertelenül. A médiaguru azonban bejelentette, hogy további egymillió dollárt fektet a televízió készülékbe.
A két rivális szabadalmi pereskedésbe kezdett – a meghallgatások 15 hónapon át zajlottak. 1935 júliusában Farnsworth egykori tanára tanúvallomásának köszönhetően végül megnyerte a pert. Sarnoff azonban nem nyugodott bele, és annak ellenére, hogy Farnsworth birtokolta a működő rendszert és a jogot, képes volt minden lehetséges módon megakadályozni, hogy fiatal riválisa üzleti előnyt szerezhessen. A Spektrum Zsenik és riválisok című sorozata ma este kettejük versenyfutásával foglalkozik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap