Náci aranyvonat: egy két kilométeres alagutat találtak
2015. szeptember 9. 09:51 MTI
Egy alagutat fedeztek fel a hatóságok a délnyugat-lengyelországi walbrzychi járásban, ott, ahol két amatőr kincsvadász a világháború végén elásott rejtélyes páncélvonatot is sejt a föld mélyén - jelentette honlapján kedd este a Gazeta Wroclawska című helyi lap.
Korábban
Az állítólagos alagút egy Walim nevű település közelében húzdik, és akár 2 kilométer hosszú is lehet - olvasható a honlapon, amelynek értesülését a hatóságok egyelőre nem erősítették meg. Tény, hogy a hatóságok már augusztusban, az állítólagos világháborús páncélvonat megtalálásáról felröppent hírek után nem sokkal fúrt lyukakra figyeltek fel Walim helység mellett, ahova pedig senki sem adott ki ásatási engedélyt.
A múlt héten végzett helyszíni szemle nyomán hétfőn lengyel katonai mérnökök a feltételezett náci páncélvonat fellelési helyének a kidőlt fáktól és az aljnövényzettől való megtisztítását indítványozták, hogy komoly földradarvizsgálatokat lehessen végezni a megadott területen.
Egy helyi legenda szerint 1945 elején a nácik egy arannyal teli vonatot rejtettek a földbe a bányaváros környékén az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől. A szerelvény létezésére egyelőre nincs semmiféle bizonyíték. Két férfi a múlt hónapban azt közölte a hatóságokkal, hogy megtalálták a titokzatos páncélvonatot, amely 50 méter mélyen lehet a föld alatt, és erre "kétségbevonhatatlan" bizonyítékuk van. A hatóságok mérlegelik, hogy komolyan keresni kezdjék-e az állítólagos aranyvonatot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap