Amikor egy magyar falut vágott ketté az új csehszlovák-szovjet határ

2015. június 29. 12:23 MTI

Hetven éve, 1945. június 29-én kötötték meg Moszkvában azt a szovjet-csehszlovák egyezményt, amelynek értelmében Kárpátalja az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz került. A végrehajtás során a gyakorlati szempontokra nem voltak tekintettel, így vágták ketté szögesdróttal az addig együvé tartozó Szelmencet, a csehszlovák oldalra került Nagyszelmenc és az ukrán oldalra került Kisszelmenc között csak 2005-ben nyílt határátkelőhely.

Korábban

A 12 800 négyzetkilométernyi Kárpátalja (ukránul Zakarpatszka Oblaszty - Kárpátontúli terület) ma Ukrajna nyugati régiója, mely Magyarországgal, Szlovákiával, Lengyelországgal és Romániával határos, lakosságának nagy részét ukránok és ruszinok (más néven ruténok, kárpátukránok) alkotják. A terület mintegy ezer éven át, a honfoglalástól a trianoni békéig a magyar állam része volt. Árpád hadai 895-896 körül érkeztek a Vereckei-hágón át a zord természeti viszonyok miatt gyéren lakott területre. A nagyjából a történelmi Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyéket magában foglaló Kárpátalja magyar benépesítése IV. Béla uralkodásának kezdetén indult meg, az 1241-es tatárjárás pusztításai után német telepesek érkeztek, majd megindult Halics (Galícia) felől a ruszinok beáramlása.

Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés Kárpátalját (a Felvidékkel együtt) az újonnan létrehozott Csehszlovákiához csatolta. A szerződés önkormányzatot is biztosított a terület számára, de ez sokáig nem teljesült. A németek lakta Szudéta-vidéket Németországnak ítélő 1938. szeptember 29-i müncheni egyezmény aláírása után egy hónappal, október 26-án a németbarát Avgusztin Volosin ruszin vezető autonóm ruszin kormányt alakított. Volosin felszámolta a pártokat, létrehozta a főleg magyarok ellen fellépő szics gárdát, majd koncentrációs tábort is felállított, ahová bírósági ítélet nélkül deportálta ellenzékét.

Az 1938. november 2-i első bécsi döntés a Felvidék magyarok lakta sávja mellett Kárpátalja zömében magyarlakta nyugati részét (Nagyszőlős, Ungvár, Munkács) is visszajuttatta Magyarországnak. Amikor 1939. március 14-én Csehország német megszállása után Jozef Tiso kikiáltotta Szlovákia függetlenségét, Volosin is proklamálta az önálló Kárpát-Ukrajnát. Az állam alig egy napot élt: március 15-én Magyarország - német hozzájárulással - bevonult Kárpátaljára, amelyet három nap alatt megszállt. A 10 700 négyzetkilométernyi terület 550 ezer fős lakosságának - az 1930-as csehszlovák népszámlálás szerint - 61 százaléka ruszin, 16,6 százaléka zsidó, 15 százaléka magyar volt, kisebb arányban csehek, szlovákok és németek is éltek itt. Kárpátalját 1939. június 23-án egyesítették Magyarországgal, 1940. szeptembertől Kozma Miklós irányította kormánybiztosként.

A második világháború végén, 1944 októberében a szovjet Vörös Hadsereg foglalta el a területet, ahonnan húszezernél több magyart hurcoltak a Gulag táboraiba. A kárpátaljai népi küldöttek 1944. november 26-án, szovjet belügyi katonák felügyelete mellett tartott kongresszusa nyilatkozatban állt ki az "újraegyesülés" mellett Ukrajnával. A határozat világosan jelezte, hogy a Szovjetunió igényt tart a területre, és a születőben lévő második Csehszlovák Köztársaság engedett. Kárpátalja magyar birtokbavétele a Magyarország és a szövetséges hatalmak közötti, 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény értelmében de jure is semmissé vált, a vidékről kivonult a magyar közigazgatás.

Néhány hónappal később, június 29-én Moszkvában szovjet részről Vjacseszlav Molotov külügyminiszter, csehszlovák részről Zdenek Fierlinger kormányfő és Vladimir Clementis külügyminiszter aláírták azt a megállapodást, amely kimondta: "Kárpát-Ukrajna (csehszlovák megnevezés szerint Podkarpatská Rus), amelyet a Saint Germain en Laye-ben 1919. szeptember 10-én kötött szerződés alapján autonóm területként a Csehszlovák Köztársasághoz csatoltak, a lakossága részéről kinyilvánított óhajnak megfelelően és a két Magas Szerződő Fél közötti baráti megegyezés alapján egyesül ősi hazájával, Ukrajnával, és ennél fogva az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság részévé válik."

Az új csehszlovák-szovjet határt az 1937. december 31-i állapot szerint jelölték ki. A végrehajtás során a gyakorlati szempontokra nem voltak tekintettel, így vágták ketté szögesdróttal az addig együvé tartozó Szelmencet, a csehszlovák oldalra került Nagyszelmenc és az ukrán oldalra került Kisszelmenc között csak 2005-ben nyílt határátkelőhely. A szerződés lényegében már az aláíráskor hatályba lépett, de jogilag ez csak a ratifikációs okmányok 1946. január 30-i kicserélése után történt meg. A területváltozással a Szovjetunió Magyarország közvetlen szomszédja lett.

A Szovjetunió széthullásával Kárpátalja az 1991. augusztus 24-én függetlenné vált Ukrajna részévé vált. Az 1991. december 6-án megkötött magyar-ukrán államszerződés - amely többek között a kisebbségek jogainak kölcsönös biztosításáról is szólt - kimondta, hogy a szerződő feleknek nincs egymással szemben területi követelésük.

A kárpátaljai ruszinok - akiket Ukrajnában ma nem ismernek el önálló nemzetiségként, az ukránok közé sorolják őket - 1991-ben népszavazáson az autonómiára voksoltak, s napjainkban is kiállnak egy ruszin autonóm terület létrehozása mellett. A 2001-es népszámlálás adatai szerint Kárpátalja 1 millió 200 ezres lakosságából mintegy egymillió az ukrán, a második legerősebb népcsoport - az itt élő oroszokat, románokat, cigányokat, szlovákokat és másokat létszámban messze megelőzve - a 150 ezres magyarság.