Vandálok a békéért
2003. április 3. 10:57
Vandalizmus áldozata lett Franciaországban egy brit nemzetközösségi háborús temető. Az iraki háború elleni tiltakozásként ismeretlen tettesek vörös festékszóróval Busht és Blairt becsmérlő, kritizáló feliratokat, valamint egy horogkeresztet hagytak maguk után.
| anti-war graffiti |
A katonai temető bejáratánál lévő három tömbből álló emlékművet teleírták az iraki háború elleni tiltakozás szlogenjeivel:
A temető központi emlékművére festékszóróval fújt feliratokat két munkás két nap alatt távolította el a francia hatóságok és a brit hadisírgondozó szervezet megbízásából, de csak az után, hogy kétbusznyi angol turista is megtekintette. A francia hatóságok azonnali vizsgálatot kezdtek a francia országgyűlés alelnöke által „barbár, szörnyeteg, megvetendő” alakoknak titulált elkövetők felkutatására.
Brit és francia politikusok egyaránt hasonlóan élesen felemelték a hangjukat a vandalizmus láttán. Jack Lang, volt francia művelődési miniszter (1981-1986; 1988-1993) és a terület országgyűlési képviselője a parlamentben elmondta: „Az amerikai és a brit kormánnyal való nézeteltérésünk semmilyen körülmények között nem jelentheti olyan emberek emlékének a megtagadását, akik a mi országunkért áldozták fel életüket.” Michael Ancram, a brit árnyékkormány külügyminisztere szerint: „Ha az ott nyugvó katonák nem szabadították volna fel Franciaországot, a mostani vandálok sem élvezhetnék azt a szabadságot, amellyel éppen annyira visszaélnek.”
Tim Reeves a brit Nemzetközösségi Hadisírgondozó Bizottságának igazgatója elmondta, remélhetőleg az emlékezet helyei nem válnak az iraki háború elleni politikai tiltakozás kifejezésének áldozatává – különösen egy olyan országban, ahol erre a célra a demokratikus jogok állampolgári érvényesítésének legitim módjai is elérhetők.
A Le Monde és a TF1 televíziós csatorna által márciusban megrendelt közvéleménykutatás adatai szerint a franciák majd háromnegyede (74%) szerint Chirac nem ment eléggé messze a Fehér Ház elleni kritikában. A francia elnök háborút elítélő állásfoglalásának támogatottsága különösen a baloldali szavazók, a 35 év alattiak és a vezető beosztásúak között erős.
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Felfedezték a maják legkorábbi rögzített naptári dátumát
- Természetes éghajlati ciklusok okozhatták a maja civilizáció hanyatlását
- Ősi maja labdajáték-pályát tártak fel Mexikóban
- Nyitott tanácskozótermek bizonyítják a maja politikai reformokat
- Feltérképezték a maja Atlantiszt
- A maják kiválóan szűrték a vizet, miközben akaratlanul higannyal mérgezték
- Rejtett kamrák nyomában: egy maja piramis titkai
- Új kutatás árnyalja a maja társadalom összeomlásának okait
- Idős férfi arca az ősi maja rituális térben
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Felfedezték a maják legkorábbi rögzített naptári dátumát 11:27
- Nincs magyarázat az Urál vidékén előkerült különös ezüstleletre 09:53
- Rendkívül gazdag kelta sírra bukkantak Németországban 08:22
- Új igazgatót keresnek a Stonehenge világörökségi helyszín élére 07:24
- Egy középkori katonai sziget története elevenedik meg a Jangce közepén 06:37
- Négyezer éves mezopotámiai ostrom nyomait tárták fel Irakban tegnap
- A Dialógus békecsoport történetét bemutató kiállítás nyílik Budapesten tegnap
- Agyeltávolítás nyomait azonosították egy vaskori skóciai sírban tegnap














