Térképezési projekt fedte fel a Stonehenge titkait
2014. szeptember 10. 16:38 MTI
Stonehenge titkait fedte fel az a digitális térképezési projekt, amelynek keretében brit és osztrák tudósok geofizikai módszerek segítségével 12 négyzetkilométeres területen vizsgáltak át 3 méter mélységig a talajt.
Korábban
A Birminghami Egyetem és a bécsi Ludwig Boltzman Régészeti Intézet kutatóinak vezetésével 2010-ben indult négyéves kutatási program, hogy geofizikai módszerekkel - egyebek mellett magnetométer, "földradar" (GPR, ground penetrating radar), 3D lézerszkennerek - segítségével megismerjék, hogy mit rejt a talaj Stonehenge környékén. A Stonehenge Hidden Landscapes projekt előzetes eredményeit a Birminghamben zajló brit tudományos fesztiválon ismertették a kutatók - olvasható a Birminghami Egyetem honlapján.
A föld mélye Stonehenge környékén korábban ismeretlen struktúrák sokaságát rejti. Halomsírok tucatjait, kör alakú földsáncokat (henge), kőtömböket, mesterséges gödröket, árkokat, töltéseket azonosítottak. Felfedeztek 17 szentélyt, és megtalálták egy hatezer éves, 33 méter hosszú, gerendákból ácsolt épület maradványait is, ahol a feltételezések szerint a halottakat készítették fel utolsó útjukra.
"A 300 négyzetméteres épület trapéz alakú. A lelet azért érdekes, mert az európai kontinensen is ismerünk trapéz alakú, a stonehenge-inél 100-200 évvel idősebb építményeket" - hangsúlyozta Wolfgang Neubauer, a Ludwig Boltzman Intézet igazgatója. A projektnek köszönhetően az is kiderült, hogy a közelben lévő "superhenge", a Durrington Walls kerülete meghaladta a 1,5 kilométert, az építmény szilárdságát 60 masszív faoszlop és kőtömb biztosította.
Új struktúrákat fedeztek fel a Cursus elnevezésű, elnyújtott kör alakban kiásott árokban is. Mint kiderült, a 3 kilométer hosszú, 100-150 méter széles, kelet-nyugati tájolású Cursus két "pólusán" egy-egy nagyméretű, a hajnalhasadás és a naplemente felé "mutató" gödör helyezkedik el. Ez az elrendezés azonos a 300-500 évvel később megépült Stonehenge tájolásával.
A kutatók szerint a nagy időbeli különbség arra enged következtetni, hogy ezeket a monumentális építményeket nem egységes egészként tervezték építőik. "A már elkészült építmények ihlették az építtetőket" - fogalmazott a projektet irányító Vincent Gaffney, a Birminghami Egyetem professzora, aki szerint a digitális térkép révén a tudósok többet megtudhatnak arról, hogy miként fejlődött évezredeken át a monumentális őskori építményegyüttes.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.