Kálvin és a népszerűtlen genfi reformok
2014. május 27. 12:12 Németh Máté
Korábban
A Szervét Mihály ügy – nyakazás helyett máglyahalál
Kálvin János tevékenységét beárnyékolja Szervét Mihály eretnekként való megégetése. A spanyol humanista számtalan tudomány területén kipróbálta magát, orvosként a kis vérkör leírójaként maradt fenn a neve, de teológiai munkássága is maradandó volt, az antitrinitárius (szentháromság tagadó) egyház következetes híveként szerzett hírnevet. Teológiájának kulcspontja Isten lényének abszolút egysége és oszthatatlansága volt, ugyanakkor tagadta a predesztinációt is (eleve elrendelés), ami a kálvini tanok egyik sarokkövének számított. A spanyol nézeteivel sok jóra nem számíthatott akkor, amikor gyakorlatilag állandó vallásháborúk borították lángba Európa legtöbb államát.
Szervét nézetei miatt 1553-ban menekülni kényszerült Franciaországból – itt máglyahalálra ítélték távollétében – és noha Kálvin figyelmeztette, hogy az élete Genfben sincs biztonságban, mégis a svájci városba utazott. Ahogy az várható volt, a városban letartóztatták és kínvallatásnak vetették alá, de ő a szentháromság híveit ateistának nevezte. A városi tanács halálra ítélte, törvényszéke világiakból állt, Kálvin csak szakértői minősítésben vett részt a perben. Miután sikertelenül próbálta rábeszélni az eretnek teológust nézetei visszavonására, a francia jogász igyekezett legalább a kivégzés módját fájdalommentessé tenni: máglyahalál helyett nyakazást javasolt. Elképzelése kudarcot vallott, Szervét Mihály végül 1553 októberében Genfben máglyahalált halt.
Kálvinnak az ügyben tanúsított türelmetlensége, példátlan kegyetlensége alaptalan feltételezésként értékelhető. A korszak ugyanis tele volt kíméletlen kivégzésekkel, vallási okokból történő gyilkosságokkal. Szervét Mihály egyedüliként halt meg Genf városában Kálvin idejében vallási okokból, úgy, hogy az ítélkezés és a büntetés kiszabása (Genfben ennek két lehetséges formája lehetett: száműzetés vagy kivégzés) a városi tanács feladata volt.
Az adott történelmi helyzetben tehát általánosan bevett szokás volt, hogy az eretnekség vádjával elítélt személyeket kivégzik, így volt ez Európa számos országában. Ahogy Alister E. McGrath vallástörténész írja: „A római katolikus, a református, a lutheránus és az anglikán egyház egyformán elítélte és kivégezte a maga Szervét Mihályait, akár közvetlenül, akár – mint Kálvin – közvetve.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap