Első világháborús titkos kémakták az interneten
2014. április 11. 16:17
Kihallgatásokról készült jelentések, eddig nem ismert fényképek és több tucat egyéb, a nagy háború kémeiről szóló, titkos MI5-os akták kerülnek fel a világhálóra.
Korábban
A kémek között olyan nevek bukkannak fel, mint a Fecskék és Fruskák gyermekkönyv-sorozat írója, Arthur Ransome vagy a németeknek való kémkedés, valamint 50 000 francia katona megölésében való bűnrészesség vádjával kivégzett, holland származású táncosnő, Mata Hari. Az elkövetkező napokban több mint 150 kép digitalizált kiadása lesz elérhető a brit Nemzeti Levéltár első világháború centenáriumával foglalkozó sorozatának részeként.
A dokumentumok között társadalmi szervezetekről való hatósági jelentéseket is találhatunk, ugyanis az ellenségtől rettegő britek a Brit Kommunista Párt vagy a hazai bolsevik szervezetek mellett az 1910-ben alapított Brit Cserkészszövetséget is megfigyelés alatt tartották.
A megfigyelt politikusok között volt Trockij és Lenin, az irodalmárok közül pedig az amerikai írót és költőt, Ezra Poundot érdemes kiemelni. A megfigyelés alá vont személyek között találjuk a nővérként dolgozó Edith Cavellt is, aki a németek által megszállt Belgiumban segítette a katonákat.
A Nemzeti Levéltár munkatársa, Stephen Twigge, a téma szakértője elmondta: "a gyűjtemény felfedi a brit kormányzat biztonsági szolgálatainak legapróbb részletét is."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05