Hét múmiát rejtett a középkori "mágikus" kripta
2013. december 19. 14:00
Hét, természetes úton mumifikálódott tetemet rejtett az a kilencszáz éves kripta, amelyet a dongolai romváros kolostorában tártak fel az afrikai Szudánban lengyel régészek.
Korábban
Dongola a Nílus keleti partján, Wadi Al-Malikkal szemben található. Az eredetileg erődnek épült, később a Darfúr és Kordofán felé induló karavánok gyülekezőhelyévé előlépő ősi szellemváros a negyediktől a tizennegyedik századig a keresztény, a mai Dél-Szudántól Egyiptomig húzódó Makuria fővárosa volt annak összeomlásáig.
Makuria virágkora a késő 8. és a 12. század közé esett, a királyságnak ebben az időben sikerült jó viszonyt kialakítani északi szomszédjával, az Egyiptomot uralma alatt tartó síita Fátimida-dinasztiával, amelyhez kereskedelmi kapcsolatok is fűzték. Az arab krónikások ódákat zengtek a Makuriában látott keresztény kolostorokról - s bár ezek leírása sokszor túlzóak, a régészeti kutatások - például a nemrégiben Banganartiban feltárt középkori templom esetében - olykor alátámasztották a kortárs beszámolókban leírtakat.
A lengyel archeológusok 1964 óta folytatnak ásatásokat a térségben. A dongolai kolostor kriptájának feltárása az idei év egyik szenzációja volt, összesen hét múmiát találtak benne; egyikőjük - hogy pontosan melyik, az egyelőre nem tisztázott - Georgios püspök, a királyság valaha élt legnagyobb vallási vezetője lehet. A teteme mellett megtalált sírfelirat szerint 1113-ban, 82 éves korában hunyt el.
A kripta fehérre meszelt falára fekete tintával, görög és kopt nyelven írtak. Máté, Márk, Lukács és János evangéliumából láthatók részletek, illetve néhány mágikus név, jel és egy ima is olvasható a falakon; utóbbi arról szól, hogy miután a Szűz Mária meghalt, Jézussal együtt felemelkedett a mennybe. A feliratok - amelyek szerzője a kéznyomát a kripta három vagy négy falán is ott hagyó 'Ioannes' - valószínűleg az élők sorából eltávozottak lelki békéjét védték a Gonosz ellen - vélik a kutatók.
A kriptában összesen hét, természetesen úton mumifikálódott férfi teteme látható - mondta el Robert Mahler, a Varsói Egyetem antropológusa. A kriptát valószínűleg lezárták az utolsó temetkezést követően. S bár öltözetükből nem sok maradt, Barbara Czaja-Szewczak textilkutatónak sikerült megállapítania, hogy a férfiak egyszerűen öltözködtek és főleg vászonruhát viseltek.
A kriptát először 1993-ban találták meg a Stefan Jakobielski vezette lengyel régészek, de csak 2009-ben kezdték szisztematikusan feltárni. A munka során a múmiákat kiemelték és alapos vizsgálat alá vonták, a falakat megtisztították, a szövegeket pedig tanulmányozni kezdték; a szakértők most azt tervezik, hogy egy új könyvben számolnak be kutatásaik eredményeiről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap