Miket tártak fel a Várkert Bazárban?
2013. október 17. 17:12 MTI
Kamarakiállítás nyílt a Várkert Bazár kivitelezési munkálatai során talált, mintegy 750 évet átfogó leletanyagból a Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) csütörtökön.
Korábban
A legszebb és legérdekesebb tárgyakat válogatták ki a régészek a bemutatóra. A kiállított leletek között láthatók török- és középkori kerámiák, használati tárgyak, ékszerek és fegyverek is - mondta el Bodó Sándor, a múzeum főigazgatója a megnyitón. A november 10-ig megtekinthető tárlaton a csaknem 200 lelet és fénykép mellett az ásatási területet bemutató, lézerszkenneléssel készült fotók és egy 3D-s kisfilm is látható.
Az ásatások során a volt Ifjúsági Park északnyugati részén, a teraszosan kiképzett hegyoldalban hódoltság-kori kőépületek maradványai kerültek elő. Egyes részeiben téglapadlót, míg másokban döngölt agyagpadlót találtak a régészek. Az egyik épület, amelyet a hegyoldalba vágtak, pince lehetett, a felső teraszon pedig egy többhelyiséges, vakolt falú, többször újjá- vagy átépített épület állt. A déli épületrész belsejéből zöldmázas kályhaszemek, a fal elbontásakor pedig egy csontvázas sírt tártak fel - ismertette a leleteket Bencze Zoltán, a BTM Középkori osztályának vezetője.
Az osztályvezető rámutatott, hogy a munkálatok során kövezett járófelületekre és egy ritkaságnak számító vasrácsos, szűrőfedéllel ellátott lefolyóra is rátaláltak a szakemberek. A kiállítás két legjelentősebb darabja egy teljesen épen előkerült zárszerkezet, amelyben még a beletörött kulcs is látható, valamint egy női alakot formáló, csontnyéllel ellátott bicska.
Bencze Zoltán kiemelte: míg az Öntőház-udvaron korábban már voltak nagyobb felületi feltárások, a volt Ifjúsági Park területén eddig csak szondázó kutatásokra volt lehetőség. Így a Várkert Bazár rekonstrukciója adott lehetőséget először a területen lévő gazdag leletanyag feltárására.
Az Öntőház-udvar területét Zsigmond király uralkodása alatt csatolták a palotához, később pedig egy nagyméretű épületet emeltek rajta, amely valószínűleg raktár lehetett. A 16. századtól a 18. század közepéig ágyúöntő műhelyek működtek itt, majd lebontásuk után kerteket alakítottak ki.
A Vízhordó-lépcsőtől délre található terület a középkorban és a 16-17. században külvárosnak számított, a hódoltság kori ábrázolásokon a lejtő alján házak álltak, feljebb pedig temetők húzódtak, amelyek az 1684-es, 1686-os ostromok környékén pusztultak el. A barokk korban a terület jórészt a vár védelmi zónájához tartozott, később a hegy lábánál lévő sávot fokozatosan beépítették, a lejtők felsőbb részén pedig a királyi kertek terültek el. Az alsó sávon álló polgári épületeket a Várkert Bazár építésekor bontották le.
Az ásatások a Várkert Bazár területén augusztus elsején fejeződtek be, az Öntőház-udvarban azonban még a mai napig tartanak - mondta Bencze Zoltán. A Budavári Szabadegyetem október 22-i és november 6-i előadásain a helyszínen dolgozó régészek tartanak előadást a munkálatokról és az előkerült leletekről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap