A nácik elől ásták el az ötszázéves zsidó sírköveket
2013. július 11. 11:37 MTI
Ötszázévesek is lehetnek azok a sírkövek, amelyeket a földben eltemetve egy bécsi zsidó temetőben találtak - közölte a bécsi izraelita hitközség. A legújabb ásatásokon mintegy húsz síremlék került elő - írták a közleményben.
Korábban
A sírköveket 1943-ban a náci pusztítástól tartva rejtették el a föld alá több rétegben, egymástól földréteggel elválasztva. Az ásatásokat végző szakértők szerint még több sírkövet rejthet a föld. Oscar Deutsch, a hitközség elnöke szerint ezekkel együtt, a teljes helyreállítást követően, a híres prágai zsidó temetőhöz hasonló jelentőségű kulturális emlékről lehet majd beszélni.
Az osztrák főváros Rossau negyedében található sírkert Bécs legrégebbi zsidó temetője, a 16. században alapították. Eredetileg mintegy nyolc-kilencszáz síremlék állt a kétezer négyzetméteres temetőben. 1943-ban egy részüket a bécsi központi temetőben, más részüket magában a rossaui temetőben rejtették el.
A sírköveknek eddig csaknem a fele került elő, jelenleg 237 található belőlük az eredeti helyén. Ezeknek nagy részét az 1980-as években fedezték fel a központi temetőben. Több mint száz, töredékekben fennmaradt síremlék maradványai a temető falába beillesztve látható. Egy 2004-ben kezdődött újabb helyreállítási folyamat során eddig 75 sírkövet restauráltak és ezek közül ötvenet állítottak fel az eredeti helyén. A pontos helymeghatározást az 1910-es évekből való jegyzék tette lehetővé.
A rossaui temető a legkevésbé ismert bécsi sírkert. Egy nyugdíjasotthon belső udvarán van, az utcáról szinte láthatatlan. Oscar Deutsch reményei szerint a teljes helyreállítást követően jobban megközelíthetővé tudják majd tenni a temetőt a turisták számára. A felújítás legkorábban 2018-ban fejeződhet be.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 4. A világgazdaság a 20. században (világgazdasági válság, európai integráció, globális világ ellentmondásai)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/766.jpg)
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap