1900-ból való pornóképek kerültek elő Kolozsváron
2012. július 6. 16:49 MTI
1900-ból származó több tucat pornókép került elő egy Kolozsvár belvárosában álló épület padlásáról - adta hírül internetes oldalán az Evenimentul Zilei romániai napilap.
Az Evenimentul Zilei közlése szerint a fényképgyűjtemény Kolozsvár belvárosában, az egykori Karolina tér egyik régi épületének a padlásáról került elő, miután az épületet egy üzletember megvásárolta. A felvételeket ismeretlen, de szakavatott fényképész készítette 1900-ban, feltételezhetően egy bordélyház reklámozására.
A felvételek egy részét egy kolozsvári férfi digitalizált változatban feltette internetes közösségi oldalára. A felvételeken lenge ruházatba öltözött kalapos hölgyek és jól öltözött, cilinderes, csokornyakkendős urak, egyenruhás diákok kéjelegnek. A közzétevő úgy vélekedett, a képek elsősorban kultúrtörténeti szempontból érdekesek. Azt tartotta különlegesnek, hogy a társadalom által lenézett hölgyek az arcukat is vállalván mertek pózolni a fotós előtt.
Gaal György kolozsvári helytörténész elmondta, hogy Erdély fővárosában megannyi nyilvános ház működött a századfordulón. Ezek elsősorban az egyetemi diákság, és a tanárok igényeit próbálták kiszolgálni. A Tükrös ház volt a legismertebb a kolozsvári bordélyházak közül. Az úri közönséget kiszolgáló nyilvánosházak elsősorban az egyetem közelében, a szegényebb rétegeket ellátó bordélyházak a Fellegvár oldalában működtek. Működésüket pár évvel a második világháború után tiltotta be a kommunista hatalom.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap