IV. Béla felülvizsgálja apja adományait
2004. május 21. 03:10
IV. Béla trónra lépése után nem hagyott kétséget afelől, hogy szakítani kíván II. András politikájával. Meglepetést ezzel aligha okozott bárkinek, hiszen köztudomású volt, hogy már hercegként is ellenezte apja legtöbb intézkedését. Nagyapját, az egyik oklevélben `Nagy` jelzővel megtisztelt III. Bélát tekintette példaképének, s arra törekedett, hogy helyreállítsa az ő korának viszonyait. Béla konok következetességgel látott hozzá terve megvalósításához. Keményen leszámolt apja néhány bizalmasával. Arra kényszerítette világi méltóságviselőit, hogy az addigi gyakorlattól eltérően állva vegyenek részt a királyi tanácsban. Elzárkózva az alattvalóival való személyes érintkezéstől, bevezette udvarában az írásbeli kérvényezést. Mindez már önmagában is elég nagy visszatetszést keltett, a feszültségek legfőbb gerjesztője azonban Béla birtokpolitikája volt. A király felülvizsgáltatta elődei adományait, s amit közülük "feleslegesnek és haszontalannak" talált, azt visszavette. A kárvallottak között éppúgy voltak világi, mint egyházi birtokosok. Így aztán lassan mindazok szembefordultak az uralkodóval, akiknek a véleménye egyáltalán számított. Néhány év múlva Béla lemondott a további visszavételekről, s a maradék királyi birtokok rendbetételének szentelte figyelmét. A változás azonban sajnos túl későn jött. A korabeli krónikás, Rogerius mester a király és országa az idő szerinti viszonyának jellemzésére nem talált enyhébb kifejezést a "gyűlölség" szónál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata 15:05
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap
- Mindenkit elvarázsolt, ha énekelni kezdett Édith Piaf, a „kis veréb” 2024.12.19.