Új honlapja van a Történettudományi Intézetnek
2012. június 4. 15:26
2012. január 1-jétől a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete az Akadémia újonnan életre hívott Bölcsészettudományi Kutatóközpontja keretein belül működik tovább. Ez is indokolta, hogy az Intézet honlapja új köntöst öltsön és (főleg) tartalmában is változott, olyan legyen, amely küllemében és tartalmában közelebb áll a 21. század követelményeihez.
Korábban
Nem véletlen, hogy az Intézet január 1-jével kinevezett igazgatója (egyúttal a BTK mb. főigazgatója) Fodor Pál pályázatában kiemelt jelentőséget tulajdonított a modern intézeti kommunikációnak, ezen belül pedig a honlap teljes formai és tartalmi megújulásának. Ez az új honlap pünkösd óta elérhető a www.tti.btk.mta.hu címen.
Színvilágában, egyedi állandó fejlécével az MTA központi weblapjának színeit követi (de nem teljesen azonos azzal), ily módon utalva az egységességre, amint az anyaintézményt jelzi annak logója is. Ugyanakkor menüsora, tartalma, a dizájn más elemei (betűtípus stb.) teljesen önállók, ezen felül mind a menüsor, mind a küllem az Intézmény dolgozóinak saját munkája. A honlap ilyen formában a magyar történeti kutatásban integratív szerepet tölthet be adatgazdagságával, naprakész tájékoztatásra törekvő rendszeres frissítésével.
A weblap egyik legfontosabb tartalmi eleme a kezdőlap lényegében naponta frissülő hírfolyama, ami nem csupán az intézeti eseményekről tájékoztat, hanem például arról is, ha a TTI egyik történésze valahol előadást tart vagy tartott, kötete jelent meg vagy akár a külszolgálaton levő munkatársak munkájáról is. Mindezt gazdag képanyaga színesíti a századelő vizuális kultúrájának megfelelően.
Az Intézet hazai és egyetemes történettudományban betöltött szerepe, szervezeti felépítése, kutatási programjai, munkatársainak szakmai tevékenysége (fényképpel, részletes életrajzzal, publikációs listával), kiadványai (s egyes régebbi kiadványok teljes állománya PDF-ben), közérdekű adatai egyaránt könnyen és gyorsan, informatív módon érhetők el.
A korábbi honlappal ellentétben a site teljes állományában lehetőség van böngészni keresővel is, valamennyi önálló hír egy gombnyomással nyomtatható vagy e-mail-ben továbbküldhető. Ezt egészíti ki a TTI Facebook oldala is: az akadémiai kutatóintézetek közül alighanem elsőként jelent meg ilyen formában a TTI a legnépszerűbb közösségi oldalon. A honlap szerkesztői: Borbényi Judit (informatika), Farkas Ildikó, Horváth Imre, Hudecz Andrea, Katona Csaba (felelős szerkesztő), Kocsis Gabriella, Kovács Éva, Péterfi András és Villás Valéria.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap