A fiatalokat is érdeklik a Stasi-iratok
2012. március 13. 10:41 MTI
Németországban egyre több fiatal érdeklődik a családjáról a volt NDK állambiztonsági szolgálatánál (Stasi) keletkezett dokumentumok iránt, 2012 első két hónapjában csaknem megkétszereződött az ilyen típusú iratbetekintés iránti kérelmek száma az előző év azonos időszakához képest.
Korábban
Tavaly január-februárban összesen 640 alkalommal kértek ki elhunyt közeli hozzátartozókra vonatkozó dokumentumokat a Stasi iratanyagát kezelő hivataltól. Az idén az első két hónap mérlege 1,135 kérelem, ami azt mutatja, hogy a rendszerváltás utáni kor nemzedékeit egyre inkább érdekli az elődök élete - mondta Roland Jahn, a hivatal vezetője a Berliner Zeitung című lapnak.
Tavaly az ilyen kérelmek többségét el kellett utasítani, mert az igénylők jellemzően általános családtörténeti érdeklődésre hivatkozva kívánták megismerni az iratokat, de a törvény csak néhány speciális esetben biztosított hozzáférést a közeli hozzátartozókra vonatkozó Stasi-anyagokhoz. A jogszabály időközben megváltozott, így már azoknak is kiadhatók az iratok, akik arra kíváncsiak, hogy miként befolyásolta a diktatúra állambiztonsági hatósága a családjuk sorsát.
A törvény a közeli hozzátartozók csoportjába a házastársakat, gyerekeket, unokákat, szülőket és testvéreket sorolja. Örökbefogadott gyerekek a vér szerinti szülőkre vonatkozó iratokba is kérhetnek betekintést.
A bő 110 ezer folyóméternyi iratanyagot kezelő hivatalhoz az állampolgári kérelmek valamennyi típusát együttvéve az év első két hónapjában 24 ezer megkeresés érkezett, ami növekvő érdeklődést jelez. Ha kitart a január-februári trend, akkor éves szinten 144 ezer iratbetekintés iránti kérelem futhat be az archívumhoz, szemben a tavalyi 80 ezerrel - írta a Berliner Zeitung.
A törvénymódosítással az átvilágítandók köre is bővült. A 16 fokozatból álló közalkalmazotti illetménytáblázatot tekintve a 9. fizetési fokozaton felül bármely alkalmazott átvilágítása kérhető, míg korábban csak a 13. fokozattól volt ez lehetséges.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- A közönség részéről is kritika érte Seurat, a pointillizmus nagymesterének képeit
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap