Ókori görög települést tártak fel Bulgáriában
2011. szeptember 15. 17:15 MTI
Ókori település maradványait tárták fel Bulgáriában, Szozopol közelében, Szent Kirik szigetén.
Korábban
"A milétosziak első kolóniájukat, Apolloniát a mai Szozopol helyén hozták létre a i.e. 7. század végén. Az összes többi 'bulgáriai' görög kolónia Odesszusz (Várna), Meszémbria (Neszebar), Dionüszopolisz (Balcsik) és Bizone (Kavarna) később létesült" - nyilatkozta Krisztina Panajotova ásatásvezető régész.
Mint elmondta, a Szent Kriik szigetén feltárt település betekintést nyújt abba, hogy miként éltek az első görög betelepülők új hazájukban. Az archeológusok két utcát tártak fel, megtalálták egy fémműves műhely maradványait. Számtalan szerszám, halászati eszköz került elő, de feltártak ókori szövőszéket, csévélő orsókat is. "Az épületek maradványai arról tanúskodnak, hogy ez egy jól szervezett, városias település volt" - hangsúlyozta Panajotova.
Napvilágra került a földművelés és a termékenység görög istennőjének, Démétérnek és lányának, Perszephonénak szentélye is, amely az áldozati ajándékok - amforák, kerámiaedények, szobrocskák - tanúsága szerint háromszáz éven át (az i.e. 6-3. században) működött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap