2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Véletlenül lett a skótok vezére William Wallace

2011. szeptember 15. 08:41 BBC News

William Wallace többedmagával szervezte a skótok felkelését I. Edvárd csapatai ellen 1297-ben, s csak a véletlennek köszönhető, hogy ő lett a rebellió ikonikus alakja – állítja egy történész.

Dauvit Broun szerint a lanarki seriff meggyilkolása egy Richard of Lundie nevű lovag "érdeme", nem pedig William Wallace-é, aki státusát csak a többi vezető halála vagy elfogása által tudta bebetonozni. A Glasgow-i Egyetem tanára a Breaking of Britain nevű oldalon jelentette meg dolgozatát.

„Richard of Lundie Wallace egyik szövetségese volt, s együtt emelkedett vele a ’ranglétrán’, mindketten Skócia függetlenségéért küzdöttek” – mondta el Broun. „Lundie vezette a csapatot, s ő ölte meg a seriffet is. Azonban néhány héttel később, mikor már úgy tűnt, hogy a felkelés prominens vezetői, Robert the Bruce, James Stewart és Glasgow püspöke békét kötnek, Lundie átment az angolokhoz, hogy mentse a bőrét” – tette hozzá.

A skót történész elmondta, hogy az 1297-es Stirling Bridge-i csata idején Lundie már bizonyosan az angolokat erősítette, Surrey grófja alatt. A háború utáni életéről semmit sem tudni, neve egy angol dalban kerül elő újra, amely árulását és vereségét állítja pellengérre.

Broun szerint nehéz lehetett elfogadni William Wallace mítoszának erősödése közepette, hogy az áruló Lundie követte el a viszály kiújulásáért felelős gyilkosságot; mint fogalmazott: „ez más megvilágításba helyezte Wallace vezető szerepét”.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár