2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megkezdődik a szlovákiai várak felújítása

2011. július 20. 17:38 MTI

Felújítják a szlovákiai történelmi várakat – jelentette be Daniel Krajcer kulturális miniszter, aki 'várturnéja' során a Vág középső folyásánál fekvő négy várat – Beckó (Beckov) Lendicz (Lendica), Beszterce vára (Povazsky hrad) és Zsolnalitva (Lietava) - látogatott meg kedden.

„Megkezdődik a történelem legnagyobb szlovákiai várfelújítása. Több forrásból szándékozunk ezt megoldani: regionális operatív programok keretében 2,5 millió euró értékben (677 millió forint), ennek 40-50 százalékát pedig a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok által támogatott projektek keretében fedeznénk" – mondta el a miniszter, hozzátéve, hogy a várak állagmegóvásában és felújításában a foglalkoztatási hivatalok által kiközvetített munkanélküliek is részt vesznek. Idén két vezető projekt működik, amelyben munkanélküliek is közreműködnek: a zayugróci (Uhrovec) és a sárosi vár helyreállítása.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy további 10-15 vár helyreállításán alkalmazhatnak a jövőben munkanélkülieket, több száz állástalannak biztosítva így munkát. Szlovákia területén mintegy 300, különböző állapotú vár található, közöttük ismert és látogatható várak, illetve, romos váracskák. Közülük több mint száz nemzeti kulturális emlékhelyként működik, 26 várat lehet „működőképesnek” nevezni, 74 pedig romos állapotban maradt fenn.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár