2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Világörökségi "címvédésre" készül a hangcsoui Nyugati-tó

2011. július 15. 13:52 MTI

Külön központ alakul a világörökséggé nyilvánított hangcsoui (Hangzhou) Nyugati-tó környezetének megóvására, a friss címmel járó kötelezettségek betartásának ellenőrzésére - jelentette be a tó és környéke felügyeletét ellátó bizottság igazgatója.

A több mint 3300 hektáron elterülő, három oldalról hegyekkel körülvett Nyugati-tó a szigeteivel, jellegzetes kínai pavilonjaival, templomaival, fa hídjaival, zöld környezetével megnyerte az ENSZ Világörökség listájának készítőit is, és legutóbbi - 35. párizsi - ülésükön az UNESCO-bizottság mellette is szavazott.

Az előkészületeket ahhoz, hogy a hangcsouiak beadják a jelentkezésüket, már 1990-ben megkezdték, az illetékes felügyeleti hatóság 2008-tól nyújtott ehhez hivatalos támogatást. Az idei volt a kilencedik egymást követő év, hogy kínai helyek váltak az ENSZ-szervezet által elismerten a világörökség részévé. A Nyugati-tó a 41. a kínaiak listáján. Kína leghíresebb Nyugati-tava (az országban 36 van belőlük) természetes szépsége, kultúrája, a hozzá kötődő legendák miatt igen népszerű turistalátványosság Kínában; az ide látogató, csak néhány helyszínt felkereső külföldi kirándulóknak is egyik kedvelt választása.

Az eddig is a terület felügyeletét ellátó bizottság igazgatója Liu Jing (Liu Ying) a napokban azt nyilatkozta, hogy egy kivételesen tiszta, gyönyörű, civilizált, rendben tartott és biztonságérzetet nyújtó térséggé fejlesztik a tavat és környékét. Ehhez - mint mondta - csúcstechnológiai eszközöket fognak alkalmazni, és a Kínában gyakorta alkalmazott módon: kampányokat hirdetnek a környezet és a nyilvános helyek állagának megóvására. Elhangzott: egy panaszbejelentő rendszert is kialakítanak, hogy ily módon is felügyeljék a szolgáltatások minőségét.

Jang megfogadta, hogy az illegálisan felhúzott szomszédos építményeket azonnal eltakarítják, valamint a központ adatgyűjtésbe kezd, hogy megtudja, hány és milyen magas épület áll a tó körül, és azok megfelelnek-e a világörökségekhez előírt szabványnak. A tömeges látogatottság időnként nyomasztó helyzetét a helyi felelősök úgy próbálják majd enyhíteni, hogy a turisztikai, utazási irodákkal egyeztetik a "menetrendet". Azt remélik, hogy így a tó körüli legnépszerűbb célpontok látogatottságát kiegyenlítettebbé tehetik.

A Nyugati-tó sok híres kínai költőt és festőt ihletett meg a kilencedik századtól kezdve. Templomok, pagodák, kertek, díszfák, kis mólók és megannyi mesterséges szigetecske: a táj maga a harmónia - mondják. A tó mellett a nap minden szakában sétáló vagy csak üldögélő, tereferélő, nézelődő, kártyázó embereket, családokat, turistákat látni. Akik először járnak ott, természetesen kis hajókra, csónakokra szállnak, a szigetek egyikén-másikán kiszállnak, és ha szerencséjük van, gyönyörködhetnek a virágzó lótuszokban. Mások a kölcsönzőknél biciklit bérelnek, és azzal kerekezik körbe a tavat. Aki megpihenne, annak padok mellett ott vannak a hagyományos kínai teázók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár