2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Keresztelőmedencét találtak a Hagia Sophiában

2010. december 17. 08:15

Hatodik századi keresztelőmedencét tártak fel a Hagia Sophia rekonstruálása során, amelyet leghamarabb tavasszal tekinthetnek meg az érdeklődők.

A sajtó képviselőinek a minap bemutatott medence a bizánci kor építészeti és kulturális sajátosságainak jegyeit viseli magán. „Nagyon büszkék vagyunk, hogy elkezdtük és végül be tudtuk fejezni a világörökség eme fontos helyszínének a renoválását” – nyilatkozta Imaz Kurt, az Isztanbul 2010 Európai Kulturális Fővárosa Ügynökség vezetője.

„A Hagia Sophia építését II. Constantinus rendelte el, 360-ban lett kész. A tető 404-ben leégett, a helyreállítási munkálatok tíz évet vettek igénybe, ezért a templom csak 415-ben nyithatta meg újra kapuit. A Hagia Sophia 532-ben ismét a tűz martaléka lett, Jusztinianosz császár nevéhez fűződik a harmadik átépítés, amelynek során az epheszoszi Artemisz-templom oszlopait használták fel. 537-ben újra átadták a templomot, 558-ban azonban egy földrengés során a kupola súlyosan megrongálódott, de négy évvel később megint sikerült megnyitni a hívők előtt a templomot” – foglalta össze Kurt a Hagia Sophia hányattatott sorsát.

„A márványból épített keresztelőmedence olyan helyen található meg, amely eleddig el volt zárva az érdeklődő szempárok elől. Nagyon fontos momentum a múzeum történetében, hogy hamarosan mindenki megtekintheti” – tette hozzá.

A Hagia Sophia Múzeum igazgatója, Haluk Dursun szerint a felújítási munkálatok tekintetében 2009 és 2010 voltak a legsikeresebb évek, ugyanis két nagyon fontos restaurálásra is sor került: eltávolítottak egy 17 éves állványt, valamint felfedeztek egy hatszárnyú angyalfigurát ábrázoló mozaikot. Az igazgató elárulta, többek között ennek köszönhető, hogy az intézmény kapta meg az Év Európai Múzeuma címet és a Rotandi-díjat.

Amikor a keresztelőkápolnát a szultánok sírhelyévé alakították, a 3,3 méter hosszú, 2,5 méter széles és 1,2 méter mély medencét az udvarba helyezték át, a keresztelőmedencében – amelyet legtöbbször tömeges keresztelések során használták – ekkor azonban szerencsére nem keletkezett kár.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár