Titokzatos csontvázat vizsgálnak Cipruson
2010. október 6. 18:41 MTI
Ciprus egyik leggazdagabb ókori lelőhelyén előkerült csontváz rejtélyét próbálják megfejteni a szakemberek.
Korábban
A sziklából "kitüremkedő" érintetlen csontvázra a mediterrán sziget dél-nyugati részén figyeltek fel, ahol a legkorábbi települések az újkőkorszakban, i.e. 4500 körül létesültek. A szakértők szerint a csontváz az eróziónak köszönhetően kerülhetett napvilágra. A felfedezés arra a három csontvázra emlékeztet, amelyeket az 1980-as években fedeztek fel a közelben - utóbbiak a feltételezések szerint a térséget i.sz. 365-ben sújtó pusztító földrengés áldozatai lehettek.
"Úgy tűnik, hogy ez egy izolált temetkezés volt a tengerpart közelében - nyilatkozta Maria Hadzsikoszti, ciprusi régészeti hivatal igazgatója. - Nem 'kortárs' temetkezés, legkevesebb kétszáz éves lehet, de az is előfordulhat, hogy a középkorban vagy a korai kereszténység időszakából származik. A kormeghatározást nehezíti, hogy a temetkezés semmiféle sírmellékletet nem tartalmaz". Mint hozzátette: az a tény, hogy a sír kelet-nyugati tájolású, arra utalhat, hogy keresztény temetkezésről van szó.
Korábbi feltárások során több ókori nekropoliszt is felfedeztek a régészek a térségben, ezek is segíthetnek megállapítania a rejtélyes csontváz korát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap