Viták kereszttüzében a Firenzébe tervezett reneszánsz mecset
2010. szeptember 20. 15:58 MTI
Firenzében kívánják megépíteni, reneszánsz bazilikára hasonlít és a viták kereszttüzében áll a David Napolitano olasz építész által megálmodott mecset, amelynek terveit a helyi muzulmán közösséget vezető Izzedin Elzir imám mutatta be.
Korábban
A toszkán fővárosba szánt mecset a firenzei templomokból merít ihletet; homlokzata a firenzei Santa Maria Novella templom vonalait idézi, a minaret két tornya a firenzei székesegyház Giotto rajzolta harangtornyát másolja le. Az ötezres firenzei muzulmán közösség öt éve sürgeti egy mecset megépítését, a most szeptemberi Ramadán időszakban a da Basso-erődöt bérelték ki imahelyként. A mecset tervei mostanra készültek el.
A megoldást kínáló mecset azonnali vitát robbantott ki. Firenze önkormányzatának ellenzéki képviselői kulturális kihívásként értékelték a katolikus templomokat utánzó mecsetet. Azt hangsúlyozták, hogy a minaret tornyai nem lehetnek magasabbak az eredetinél. Szerintük népszavazás döntsön arról, kell-e egyáltalán mecset a reneszánsz városban.
David Napolitano építész a felvetésekre úgy válaszolt, hogy a mecset tervei a klasszikus hagyományt követik. Tévedésnek nevezte, hogy a vallásos építészet eltávolodik a tradíciótól. Mint kifejtette, a reneszánsz modellre nemcsak azért esett a választása, mivel ez Firenze jelképe, hiszen a reneszánsz művészetet az iszlám világgal a matematikai szabályok által teremtett tökéletesség ismerete és a pitagórikus filozófia is összeköti.
Napolitano elmondta, hogy a mecsetet pratói zöld márványból és carrarai fehér márványból kívánja megépíteni. Rómában 1995-ben avatták fel a mecsetet, azt az épületet Paolo Portoghesi tervezte. Harmincezer négyzetméterével ez számít a legnagyobb mecsetnek egész Európában. "Ilyen épületek képviselik a megbékélés és integráció alapkövét" - kommentálta Portoghesi a firenzei mecset építését. "Mi baj lehet abból, ha az emberek imádkoznak?" - tette fel a kérdést Matteo Renzi firenzei polgármester.
A vallások békés együttélését szorgalmazta Giuseppe Betori firenzei érsek is, akinek semmi kifogása a a Giotto-féle mecset ellen. "Ha Giotto a példakép, nem sikerülhet rosszul" - szögezte le a városi kúria, ugyanakkor azzal a javaslattal élt, hogy egyetlen óriás méretű mecset helyett többet és kisebbeket építsenek, a plébániák mintájára. Az imám azt válaszolta, nyitott az elképzelésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.