A német egység visszatér a Balatonhoz
2010. szeptember 16. 08:51
2010. szeptember 18-án nyílik meg először Magyarországon a Collegium Hungaricum Berlin által létrehozott, és Németországban már nagy sikert aratott Német egység a Balatonnál című kiállítás a balatonfüredi Vaszary Villában.
Korábban
A kiállítás tudományos igénnyel dolgozza fel a '60-as, '70-es és '80-as évek során a Balatonnál létrejött keletnémet-nyugatnémet személyes találkozásokat - mutattuk be elsőként Magyarországon a Múlt-kor tavaly novemberi adásában.
Különös módon a német történelem egy nem elhanyagolható része Németországon kívül játszódott le. 1961-ben a Németországot megosztó berlini fal megépülésével Magyarország és a Balaton a német-német találkozások emblematikus színhelyévé vált. Három évtizeden át itt találkoztak családok, barátok és ismeretlenek Kelet- és Nyugat-Németországból, hogy a határok általi szétválasztottságot legalább kis időre felfüggesszék.
A „Német egység a Balatonnál” címet viselő kiállítás a kortanúk beszámolói, privát film- és fotóanyagai, archív híradók, illetve a kelet-német és magyar titkosszolgálatok dokumentumainak feldolgozása alapján mutatja fel azok sorsát, akik a német egységet a hidegháború ideje alatt ilyen módon megelőlegezték. A nagyszabású projekt összegzése e kiállítás, mely Forgács Péter és Hámos Gusztáv médiaművészek egyedülálló kinematográfiai installációja.
A kiállítás 2010. szeptember 19. és 2011. június 26. között tekinthető meg.
Helyszín: Vaszary Villa, Balatonfüred 8230 Honvéd u. 2-4.
www.vaszaryvilla.hu
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első szívátültetéssel sikeresen magára haragította a dél-afrikai rezsimet Christiaan Barnard 15:05
- Viktória királynő közbenjárásával szabadult ki a börtönből Kossuth Zsuzsanna 14:33
- Három kategóriában díjazták a Magyaroszág 365 fotópályázat alkotóit 13:20
- Jézus Krisztus születésének ünnepére készít fel minket az adventi várakozás 09:50
- Szegény amerikai lányból lett a brit parlament első női képviselője Lady Astor 08:20
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó tegnap
- Virágzott a tudomány, az orvoslás és a költészet az ókori Babilonban tegnap
- Minusz 60 fok és 160 km/h-s szél, Isten hozta az Antarktiszon tegnap